Bugár Imre a hetvenesek között

Bugár Imre a hetvenesek között

Bugár Imre a hetvenesek között Orosky Tamás2025. 04. 18., p – 15:00

Bolygónk első férfi diszkoszvető világbajnoka. Ezt a címet már senki nem veheti el tőle. Helsinkiből vitte Prágába az aranyat, még 1983-ban. Bugár Imre, Csallóközkürt szülötte a minap ünnepelhette a 70. születésnapját. És ismét az érdeklődés középpontjába került. Nem volt média, ahol ne írtak volna róla.

A tóba köveket dobáló tehénpásztor fiúról, aki tízévesen ministrálni járt, tizenkét esztendős korától meg ő volt a sekrestyés, harangozott, kettőt kellett húznia egyszerre, mert nem volt senki, aki segített volna, jó erősítésnek tartotta; 

aki az iskola csapatában kézilabdázott is, egyszer 32:3-ra nyertek Nyárasdon, és egymaga 28 gólt dobott;  

aki első versenyét még iskolásként nyerte, azt is úgy, hogy forogni sem tudott a dobókörben, mégis a legtávolabbra repítette a diszkoszt, amit tanítója, Matus György adott a kezébe; 

aki az iskolában szerette a földrajzot, és később versenyzőként bejárhatta a világot; 

aki villanyszerelőnek tanult ki, de az nem érdekelte különösképpen, inkább sportoló lett; 

aki mindig javulni akart, minél nagyobbat dobni, minél erősebbnek lenni; 

Hírdetés

akinek hatalmas termete ellenére nem kellett fitogtatnia az erejét, a kocsmában se volt soha semmi gondja; 

aki Csehszlovákia kettéválása után cseh állampolgár lett, cseh színekben folytatta, s barátai Szlovákiában maradtak, s mikor mentek versenyre, az ő hátán Czech, társaién Slovakia volt írva, s nemegyszer egymás mellé álltak, hogy láthassák a nézők: Czech Slovakia; 

aki 1982-ben ötödik, 66,64 méteres dobásával lett Európa-bajnok Athénban; 

aki 1983-ban úgy lett bolygónkon a férfi diszkoszvetés első világbajnoka, hogy még melegítőben volt, amikor 67,72 méterre szállt a kezéből a sportszer, biztonsági kísérletnek szánta, győztes dobás lett belőle; 

aki 1980-ban 66,38 méteres egyéni csúccsal lett ezüstérmes a moszkvai olimpián, aki 1980 és 1992 között három olimpián indult, négyen is ott lehetett volna, de 1984-ben nagy bánatára nem mehetett, mert a szocialista tábor – s benne Csehszlovákia is – bojkottálta a Los Angeles-i játékokat; 

aki 1985-ben 71,26 méterrel vezette a világranglistát, és ez az egyéni csúcsa még mindig belefér a világ tíz legjobb teljesítményébe; 

aki nagyon szeretett versenyezni edzés nélkül, ősszel, s abban az évszakban szép viadalai voltak, még szülőfalujában, Csallóközkürtön is túldobta a 69 métert; 

aki akárhova ment, verseny előtt nem altatót vett be, hanem megivott két-három deci fehér borocskát, utána jót aludt, és másnap minden rendben volt; 

akinek 35 éves kora után már nagyon fájt az edzés, de negyvenig így is kibírta a versenypályán; 

aki huszonegy évig kitartott edzője, Gejza Vlček mellett; aki 1974 óta Prágában él családjával, immár boldog nagyapaként.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »