Andrzej Duda: Trump a legjobb lehetőség az ukrajnai háború befejezésére

Andrzej Duda: Trump a legjobb lehetőség az ukrajnai háború befejezésére

Andrzej Duda lengyel elnök szerint Donald Trump lehet a legjobb lehetőség Oroszország ukrajnai háborújának befejezésére. A brit Sky News csatornának adott interjú során  Duda azt mondta: „Ha valaki képes lehet kikényszeríteni a háború végét, akkor az az Egyesült Államok elnöke lehet.”

Duda szerint Európa eddig nem volt képes békét teremteni Ukrajnában, így a felelősség most Washingtonra hárul. A Sky News riporterének, Diana Magnaynak a kérdésére válaszolva Duda így fogalmazott: „A kérdés az, hogy [Trump] elég elszánt lesz-e ahhoz, hogy ezt úgy oldja meg (…), hogy a béke igazságos és tartós legyen.”

A lengyel elnök arról is beszélt, hogy továbbra is reméli, egyszer megvalósulhat egy nagy amerikai katonai támaszpont Lengyelországban, amelynek a neve korábban „Fort Trump” volt. Emlékeztetett arra is, hogy februárban találkozott az amerikai védelmi miniszterrel, Pete Hegseth-szel.

Hírdetés

Duda, aki 2015 óta tölti be az elnöki tisztséget, február végén azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államokkal kialakított szoros kapcsolat Lengyelország legnagyobb külpolitikai sikere volt a hivatali ideje alatt.

Lengyelország májusban új elnököt választ, mivel Duda az alkotmány szerint nem indulhat harmadszor.

Körkép.sk, Sky News


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »