Ferenc pápa nagycsütörtökön ellátogatott a római Regina Coeli börtönbe

Ferenc pápa nagycsütörtökön ellátogatott a római Regina Coeli börtönbe

Ferenc pápa április 17-én, nagycsütörtök délután ellátogatott Róma legismertebb büntetés-végrehajtási intézetébe, a Regina Coeli börtönbe – adta hírül a Szentszéki Sajtóközpont.

Nem sokkal 15 óra előtt Ferenc pápa ellátogatott a Regina Coeli börtönbe – olvasható a vatikáni közleményben. A börtönigazgató, Claudia Clementi és az intézmény munkatársai fogadták őt, majd a központi Rotunda teremben a Szentatya találkozott mintegy 70, különböző nemzetiségű fogvatartottal, akik rendszeresen részt vesznek a börtönlelkész által szervezett programokon és katekéziseken.

Az igazgató rövid köszöntője után, amelyben kifejezte az egész közösség háláját a látogatásért, Ferenc pápa elmondta, vágyott arra, hogy jelen lehessen a rabok között:

Az imádságos találkozás végén a pápa egyenként köszöntötte a fogvatartottakat. Végül azt kérte, hogy együtt imádkozzák el a Miatyánkot, és áldását adta a jelenlévőkre.

Hírdetés

A látogatás körülbelül 30 percig tartott.

Forrás: Szentszéki Sajtóközpont

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »