A parlament elutasította a képviselők fizetésének befagyasztására irányuló ellenzéki javaslatot

A parlament elutasította a képviselők fizetésének befagyasztására irányuló ellenzéki javaslatot

A parlamenti képviselők fizetését nem „fagyasztják be”. A parlament kedden elutasította a parlament házszabályáról szóló törvénymódosítást a Slovensko mozgalom műhelyéből. Azt javasolták, hogy a képviselők és asszisztenseik fizetését, valamint a parlamenti iroda működésével kapcsolatos kiadásokat a 2024-ben megállapított fizetés szintjén „fagyasszák be”. A befagyasztást javasolták a Szlovák Köztársaság elnökének fizetésére is.

„Szlovákia jelenlegi gazdasági helyzetében erkölcstelennek tartjuk a parlamenti képviselők és a Szlovák Köztársaság elnöke fizetésének bármilyen emelését. Az erkölcsbe ütközik az is, hogy mind a képviselőknek, mind az elnöknek magasabb fizetése legyen azért, mert az egyszerű emberek életéből számos szociális intézkedést töröltek, és magasabb adókkal terhelték őket“ – áll a Slovensko mozgalom képviselőinek indoklásában.

Hírdetés

A törvény szerint a parlamenti képviselőt az előző évi havi átlagkereset háromszorosának megfelelő összegű fizetés illeti meg. A Szlovák Köztársaság parlamenti képviselőjének fizetését 2024-ben 4 076 euróban állapították meg. Az illetményhez átalánypótlék is jár, amelynek összege attól függően változik, hogy a képviselő Pozsony megyéből vagy más régióból származik. Ha Pozsony megyéből származik, akkor 2574 eurót kap havonta, míg egy más régióból származó képviselőnek 3003 eurós átalánypótlék üti a markát. A képviselői fizetés 2025-re vonatkozó összegét még nem hozták nyilvánosságra.

Teraz.sk

Nyitókép: SITA/Milan Illík


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »