Hogyan vált valósággá Roi Mata legendája? José Garanger 1967-ben fedezte fel a törzsfő sírját egy csendes-óceáni szigeten.
1967-ben a régész José Garanger egy mára már híres felfedezést tett Vanuatun: megtalálta Roi Mata főnök sírját. Ez a felfedezés, amely a szájhagyomány által megjelölt helyen történt, fordulópontot jelentett a csendes-óceáni térség régészetében. Így vált a legenda valósággá – írja az inrap.fr.
A Roi Mata nem név, hanem a rang megnevezése, ugyanis a Vanuatu-szigetcsoporton a 11. és 17. század között ez volt a főnökök címe.
André Leroi-Gourhan így fogalmazott José Garanger 1972-ben megjelent könyvének előszavában: „A civilizáció mindent elsöprő terjedésével és a hagyományos kultúrák pusztulásával szemben a régészet marad a néprajzi kalandozások egyik utolsó területe.”
Minden José Garanger, régész és Jean Guiart néprajzkutató-antropológus találkozásával kezdődött. A két kutató csendes-óceáni szigetekre és Óceániára szakosodott és az 1960-as években érdeklődni kezdtek a Vanuatu-szigetcsoport legendája. A szóbeli hagyomány szerint az Efaté szigeten telepedtek meg a béketeremtő főnökök, aki közül egy volt Roi Mata is. Őt egy végzetes lakoma után a szemben lévő szigeten, Eretokán temették el. José Garanger 1967-ben utazott a lakatlan és igen veszélyes Eretokára. Két, valószínűleg temetkezési helyet jelölő követ talált. Tovább kutatott és feltárta az egész dél-csendes-óceáni térség legnagyobb felfedezését: Roi Mata sírját.
A sírban egy idős férfi csontváza feküdt két álló kő alatt. Körülötte egy egymást ölelő párt helyeztek el a főnök lábainál, valamint néhány gyermek és felnőtt maradványait is megtalálták. A főnök körül emberi csontok kötegeit is megtalálták, amelyek az újratemetkezés szokására utaltak.
A csontvázak elrendezése, számuk és díszítésük mind Roi Mata utolsó temetésének legendáját idézik. Úgy tűnik, hogy mindazokat, akik a főnököt halálakor kísérték, vele egy időben temették el. Nehéz pontosan megállapítani mi is történt valójában. Melanéziában egészen a 19. század végéig jegyeztek fel olyan gyakorlatokat, ahol főnököt udvartartásával együtt temették el.
A gyarmatosítás hatására megerősödött az az elgondolás, mi szerint szóbeli társadalmaknak nincs történelmük. José Garanger egy „valódi legenda” temetkezési helyének feltárásával megkérdőjelezte mindezt, valamint a régészet és a néprajztudomány szoros együttműködését is elősegítette. Ezáltal a szóbeli hagyományok mögött rejlő történelmi valóság kutatása kapott erőre.
Roi Mata látványos temetését a 17. század végére datálják, még mielőtt az európaiak megérkeztek volna a szigetekre. Története a mai napig szájról szájra terjed Vanuatun.
A lelőhelyen jelenleg is régészek dolgoznak.
José Garanger így fogalmazott az 1972-ben megjelent könyvében: „A régész egyfajta behatoló az őslakosok világában. Itt nem elegendő, az a megszokott munkaadó-munkavállalói viszony, amelyet a fizetség határoz meg. A modern szemlélet mögött mélyen gyökereznek a hitvilág és a hagyományok, ezért rendkívül érzéketlen dolog lenne ezeket a rétegeket feltárni, és még nagyobb tiszteletlenség lenne a holtak birodalmába beavatkozni. Éppen ezért nem csupán az elfogadást kell elnyerni, hanem gondoskodni kell arról is, hogy az ember kíváncsisága ne legyen tolakodó, és hogy maguk a helyiek is érezzék a kutatás fontosságát, osztozzanak annak érdekeiben.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
