Rókák veszélyeztetik a mormotaállományt a Magas-Tátrában

Rókák veszélyeztetik a mormotaállományt a Magas-Tátrában

Az utóbbi években a Magas-Tátra magasabb fekvésű részein is mind gyakoribb a rókák előfordulása, ami már veszélyt jelent az endemikus fajnak számító havasi mormoták állományára – derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) felügyeleti szervének a jelentéséből, amely konkrét intézkedésekkel lép fel a helyzet orvoslására.

A havasi mormota a mókusféle rágcsálók egyik legnagyobb termetű faja, mérete 40 és 80 centiméter közötti, súlya pedig akár a 8 kilogrammot is elérheti.

A kizárólag az európai kontinensen élő, veszélyeztetett fajnak korábban elterjedtebb élőhelyei voltak, ma csak az Alpokban, Románia jelenlegi területén a Nyugati-Kárpátokban, a Tátrában, illetve újratelepítést követően a Pireneusokban él.

Két alfaja közül az egyik kizárólag a Tátrában fordul elő, az ottani állomány lélekszámát néhány száz és ezer közöttire becsülik.

A TANAP felügyeleti szerve szerint ennek az állománynak egy része, amely a szlovákiai Magas-Tátrában, azon belül a Kőpataki-tó környékén él, került veszélybe a rókapopuláció növekedése miatt. Utóbbiak terjeszkedése a szakértők szerint leginkább az emberi tevékenységgel függ össze.

Részben azzal, hogy a rókák az emberek által lakott környéken több élelemhez tudnak jutni, valamint azzal is, hogy a turisták rendszeres jelenléte miatt a rókák elvesztették természetes vadságukat, amit tetéz, hogy fényképkészítés céljából a turisták etetik őket.

Hírdetés

Emiatt a rókák olyan területeken is megjelentek, ahol korábban egyáltalán nem volt jellemző az előfordulásuk. Ennek több negatív következménye is van a havasi mormotákra. Egyrészt a rókák veszélyt jelentenek az ennek a ragadozónak a jelenlétéhez nem alkalmazkodott rágcsálókra.

„A téli álomból felébredve a kuckóikból kimászó mormoták könnyű zsákmánynak számítanak a nagyobb ragadozók számára, s bár a rókák jelenléte nem jelent közvetlen veszélyt a faj fennmaradására, de jelentősen csökkentheti az állományukat” – mondta Nina Obzutová, a TANAP felügyeleti szervének nevében a TASR hírügynökségnek nyilatkozva.

A másik – ugyancsak jelentős kihatású, és nem csak a mormotákat veszélyeztető – negatív tényező,  hogy a rókák a különböző paraziták legszélesebb felhozatala hordozóinak számítanak, s ezek más fajokat is veszélyeztetnek és az emberre is átvihetőek. Egy erre vonatkozó felmérés szerint a tátrai rókák közel fele galandféreg-hordozó és más paraziták is jellemzik az állományt.

A TANAP felügyeleti szerve a fennálló helyzet orvoslására az érintett régióban döntést hozott arról, hogy már a közeljövőben egy ezt célzó program keretében a Kőpataki-tó környékén élő rókaállományt befogják és más, alacsonyabban fekvő régióba telepítik át,

ahol már nem jelentenének veszélyt a havasi mormotákra.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »