Elhunyt Orvos Levente velencei plébánoshelyettes

Székesfehérvárott, életének 56., papságának 25. esztendejében, hosszú betegség után, szentségekkel megerősítve megtért Teremtőjéhez Orvos Levente velencei plébánoshelyettes.

Orvos Levente 1970. április 4-én született Budapesten. Már okleveles építészmérnök volt, amikor az oltár hívását érezte. Pappá Kaposváron szentelték 2000. június 17-én.

A Kaposvári Egyházmegyében káplánként szolgát a kaposvári Szent Margit-plébánián 2000 és 2001 között, majd Nagykanizsán, a Jézus Szíve-plébánián 2001-ben. Plébániai kormányzó volt Göllén 2002–2004-ben. A következő esztendőt a ferences rend jelöltjeként töltötte, majd visszatérve az egyházmegyei szolgálatba Somogysámson plébánosa volt 2005 és 2012 között. Plébániai kormányzóként szolgálta Balatonszárszó híveit 2012–2013-ban.

A Székesfehérvári Egyházmegye 2013-ban inkardinálta. Rövid ideig helyettes plébános volt Szigethalmon, majd 2013-ban Vál plébánosa lett, Tabajdot is ellátva. 2014-ben Lajoskomáromba kapott plébánosi kinevezést, ekkor Dég, Mezőkomárom, Mezőszilas, Szabadhídvég híveit is pasztorálta.

Hírdetés

2015-ben teológiai doktorátust szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Rendelkezési állományba került 2015-ben. Helyzetének rendezése után 2022-től kisegítő lelkészként működött a Székesfehérvári Egyházmegyében. 2023-tól Velencén volt helyettes plébános.

„Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak!” (SzVU 70.)

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »