Horgász világversenyt rendeznek a Balatonon

Horgász világversenyt rendeznek a Balatonon

Minden eddiginél több ország versenyzői képviseltetik magukat a tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő International Balaton Carp Cup (IBCC) versenyén, amely április 12-én veszi kezdetét. Az egyhetes megmérettetésen ezúttal 28 ország legkiválóbb horgászai – Vietnámtól Kazahsztánon át Angliáig, Norvégiától Dél-Afrikáig – erednek a pontyok nyomába, hogy kifogják, majd egy fotót követően visszaengedjék a pikkelyeseket a magyar tengerbe.

A verseny értékelésébe minden 10 kg feletti ponty beleszámít, de a legnagyobb tő- és tükörpontyot kifogó együttes is díjazásban részesül.

  „Egy verseny csak akkor lehet igazán nagy, ha évről évre képes megújulni. Ezért dolgozunk folyamatosan azon, hogy a hagyományainkhoz ragaszkodva, de a szabályokat finomhangoljuk, a lebonyolítást tökéletesítsük, és minden résztvevő számára biztosítsuk a tiszta és egyenlő feltételeket. Ezért választott minket idén is 300 csapat, akik 28 ország zászlaja alatt érkeznek a Balatonra, hogy együtt megéljük azt, amit csak az IBCC tud adni. Nagyon megtisztelő, hogy fanatikus pecások, sok-sok ezer kilométert utazva érkeznek, Dániától Dél-Afrikáig, Új-Zélandtól Kazahsztánig.”

Hírdetés

– mondta Radu Morar, a verseny megálmodója, a The Fishing&Hunting csatorna tulajdonosa. A versenynek ezúttal nemzetközi nagykövete is lesz, a háromszoros világbajnok Rob Hughes személyében, aki élőben is tudósít majd az eseményről.

„Ez a világ legnagyobb pontyhorgász eseménye és az idei év különösen izgalmasnak ígérkezik. Magyarország valóban lenyűgöző ország, a Balaton pedig fantasztikus helyszín, tele hihetetlen halakkal. Ahogy elnézem a nevezett horgászok színvonalát, biztos vagyok benne, hogy lenyűgöző eredmények születnek.”

– nyilatkozta a világbajnok. A verseny április 12-én veszi kezdetét a hivatalos megnyitóval, és április 19-én ér véget az eredményhirdető ceremóniával. A megmérettetést a The Fishing&Hunting csatornán, valamint az https://ibcc.hu oldalon lehet nyomon követni, ahol most először éjjel-nappal üzemelő webkamerák engednek bepillantást a verseny alakulásába.

Turizmus.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »