Az osztrákok többsége szerint a nemzetiszocializmusnak szinte csak negatív oldala volt – derül ki egy friss felmérésből. Ugyanakkor a megkérdezettek több mint egynegyede még mindig úgy gondolja, hogy Ausztria volt a nácik első áldozata. Tízből négyen pedig azt mondják: ideje lenne végre lezárni a náci múlttal való foglalkozást. A felmérést az Unique Research készítette a „Pragmaticus” számára, és 800 választásra jogosult személyt kérdeztek meg online.
A hosszabb távú összehasonlítások alapján látszik, hogy az osztrák társadalom hozzáállása a nemzetiszocializmushoz jelentősen megváltozott. Míg 1987-ben még a válaszadók 47 százaléka vélte úgy, hogy a nácizmusnak voltak jó és rossz oldalai is, ma már csak 15 százalék gondolja ezt.
Ezzel párhuzamosan 15 százalékról 33 százalékra nőtt azok aránya, akik kizárólag rossz dolgokat látnak a nemzetiszocializmusban. Azok is többen lettek, akik szerint „többnyire rossz“ dolgok kapcsolódnak hozzá – ez az arány 31 százalékról 35 százalékra emelkedett. A válaszadók fele úgy gondolja, hogy valós veszélye van annak, hogy a történelem Ausztriában megismétlődhet.
A nácizmus dicsőítését tiltó törvényt a megkérdezettek 75 százaléka támogatja, míg mindössze 8 százalék (inkább) egyetért azzal az állítással, hogy a náci bűnöket a történelem eltúlozza.
Ugyanakkor „Ausztria áldozati mítosza még mindig erősen tartja magát” – jegyezte meg a kutatás vezetője, Peter Hajek. Bár 43 százalék elismeri, hogy Ausztria is tettes volt, és sok osztrák részt vett a náci bűntettekben, 28 százalék továbbra is úgy látja, hogy az ország a náci Németország első áldozatként tekinthető. Emellett 39 százalék (inkább) egyetért azzal, hogy „végre pontot kellene tenni a nemzetiszocializmussal való kutakodás végére”.
A felmérésben az is kiderült, hogy a megkérdezettek 37 százaléka szerint Izrael palesztinokkal szembeni politikája összehasonlítható a nácik zsidóellenes politikájával. A kutatás szerint különösen feltűnő az FPÖ (Szabadságpárt) szavazóinak válaszai: négyből egy FPÖ-s szavazó elutasítja a náci dicsőítést tiltó törvény fenntartását, és körülbelül a felük szerint Ausztriának nincs különösebb felelőssége a náci múltat illetően.
Krone.at/Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


