Viskupič, polgármesterek és községi vezetők a kormányhoz fordultak az állattetemek elásása miatt

Viskupič, polgármesterek és községi vezetők a kormányhoz fordultak az állattetemek elásása miatt

Viskupič, polgármesterek és községi vezetők a kormányhoz fordultak az állattetemek elásása miatt Károly Zsolt2025. 04. 10., cs – 11:06 Nagyszombat megye |

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye (TTSK) elnöke több mint harminc polgármesterrel és önkormányzati vezetővel a Nagyszombati és a Pozsonyi megyéből közösen fordult a kormányhoz. Azt kérik, hogy a száj- és körömfájás-járvány miatt leölt állatok tetemeinek elásására kijelölt területek közül zárják ki a városok és falvak közvetlen közelében lévő helyeket, valamint az ivóvízforrások környékét.

A nyílt levelet mai napon címezték Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnöknek – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a TTSK kommunikációs osztálya.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a biológiai hulladék kezeléséről szóló döntések során nem egyeztetnek az önkormányzatok képviselőivel, miközben olyan helyszíneken gondolkodnak, amelyek veszélyeztethetik a lakosság egészségét, vagy szennyezhetik az ivóvízforrásokat”

 – hangsúlyozta Viskupič. Hozzátette, meg van győződve arról, hogy a lakosság egészségének és a környezet védelmének minden helyzetben elsőbbséget kell élveznie a rövidlátó döntésekkel szemben – még ilyen súlyos járványhelyzet esetén is.

„Szlovákia kormányának rendelkezésére állnak olyan területek – több ezer hektáron –, amelyek speciális besorolásúak, és kifejezetten ilyen rendkívüli helyzetek kezelésére alkalmasak, mint a száj- és körömfájás-járvány”

 – jegyezte meg.

Hírdetés

A petíció aláírói szerint különösen alkalmatlan helyszín lenne például a Galgóc (Hlohovec) melletti Farkas-hegy (Vlčie hory) hulladéklerakó területe.

A témával rendkívüli ülésen foglalkozik majd Galgóc képviselő-testülete, amelyet ma délután tartanak. A TTSK kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a nyílt levelet aláírók közül többen is részt vesznek majd az ülésen – köztük a TTSK elnöke, Jozef Viskupič is.

(TASR)

Kapcsolódó cikkünk Dercsika |

A tervek szerint kezdődött meg a falu határában lévő, az Exata Grouphoz tartozó szarvasmarhatelep likvidálása. Pontosan 874 bika élt itt.

Délután fél négykor gördült ki egy újabb szürke tetemszállító teherautó a dercsika telepről és indult a zsolnai feldolgozóba. A telep előtti közútön fertőtlenítő szivacsokon keresztül hajthatott át a forgalom rendőrök irányításával. Míg a tetemszállító kikanyarodott, mindkét irányban megállították az arra közlekedő járműveket. A rendőrök, a katonák és a válságkezelő hatóság illetékesei mellett a helyi önkéntes tűzoltók is segédkeztek, akik közül ketten péntek óta nem hagyták el a helyszínt.

Fekete Gábor, Dercsika polgármestere azt is elmondta, hogy először a beteg állatokat likvidálták, utána ölték le a többi egyedet. Az eljárás folyamatát pontosan nem ismeri, de azt tudja, hogy az ott dolgozó három személy már napok óta önkéntes karanténban volt a telepen, hogy megelőzzék a vírus terjedését. 

Bakán születtek az állatok, az üszők ott maradtak, míg a hím borjak Dercsikára jöttek. Amióta felütötte a fejét a fertőzés, nem szállították már az állatokat, és akik itt dolgoznak, azóta ki sem jöttek. Folyamatosan fertőtlenítettek, mindent megtettek, mégsem tudták ezt a helyzetet megakadályozni

 – mondta Fekete Gábor, majd hozzátette, hogy a délután fél négykor kigördülő teherautó már a negyedik, vagy az ötödik ilyen tetemszállító volt, ami a telepről távozott. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »