A Barca kiütötte a Dortmundot, a PSG hátrányból fordított a BL-ben

A Barca kiütötte a Dortmundot, a PSG hátrányból fordított a BL-ben

A Barca kiütötte a Dortmundot, a PSG hátrányból fordított a BL-ben Orosky Tamás2025. 04. 09., sze – 22:40

Szerda este újabb két negyeddöntővel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája.

Azt előzetesen is sejteni lehetett, hogy a Barcelona toronymagas esélyesként lép pályára a Dortmund ellen. Elvégre a La Liga listavezetője fogadta a Bundesligában a 8. helyen álló vendégeket. Ráadásul a Borussia a Sporting és a Lille ellen jutott el a negyeddöntőig a BL kieséses szakaszában, így azt sem lehetett mondani, hogy a BL-ben egy másik arcát, bravúrok sorozatát mutatta volna be a német klub. 

A katalánok ellenben még veretlenek tétmeccsen 2025-ben, az egyre tekintélyesebb sorozatban pedig csak elvétve bukkannak fel döntetlenek (még ha a legutóbb, hétvégén épp egy Betis elleni remivel hangoltak is a BL-re).

A mérleg serpenyői így nagyon egyértelmű képet mutattak: a Barcelona 4:0-ra ütötte ki a Dortmundot. A hazaiak már az elején nekiugrottak az ellenfelüknek, de sokáig csak 1:0 állt az eredményjelzőn. S amikor már-már magukra találtak a vendégek, a második félidő elején érkezett Lewandowski, aki előbb szinte a gólvonalon állva fejelt a kapuba, majd később egy gyors akciót fejezett be góllal. A kegyelemdöfést pedig Lamal adta meg a BVB-nek, amelynek a hajrában a kiengedő katalánok még „engedtek” is volna egy becsületgólt, de Brandt másodjára sem tudta a kapuba juttatni a labdát, Breier találatát pedig les miatt nem adták meg.

A továbbjutás gyakorlatilag eldőlt. 

 

A másik szerdai negyeddöntőn sem kellett túlzottan számolgatniuk a bukmékereknek: az újdonsült francia bajnok találkozott a Premier League hetedikjével. Másképpen fogalmazva: egy, már csak a BL-re koncentráló gárda, amely a riválisok szerint is a legjobb játékot mutatta a sorozat mostani idényében, és egy ezerrel a jövő évi BL-helyért teperő klub.

A PSG jóval veszélyesebb is volt az első félidőben, de paradox módon az angolok szereztek vezetést az első, valamirevaló akciójuk után (mintha a keddi Bayern-Inter ismétlését néztük volna). 

Csakhogy a párizsiak nem törtek össze ettől (ellentétben a Real Madriddal, amely zakózott az Arsenal vendégeként — hogy maradjunk a keddi párhuzamoknál). Jött a fiatal titán, a 19 éves Doué egy gyönyörű lövéssel, majd Kvarachelia bolondított meg egy csomó Villa-védőt és lőtt szintén szépségdíjas gólt a második félidőben. 

Az Aston Villa 2:1-nél leparkolta a buszt a tizenhatosa elé, egyértelműsítve, számukra megfelelő ez az eredmény. A taktika a 93. percig működött, de akkor (megint csak egy nem csúnya akció végén) Mendes kettőre növelte a PSG előnyét. 

A 3:1 után Birminghamben sem várhatóak (talán) akkora izgalmak a jövő heti visszavágón.

Kapcsolódó cikkünk

Meglepően simán kapott ki a Real Madrid Londonban, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Nem csak a spanyolok, de a Bayern München is nehéz helyzetbe került az első meccs után, hiszen hazai pályán kapott ki az Intertől.

Az Arsenalnál elsősorban a sérülések miatt akadtak kérdőjelek a kezdőcsapatban, főleg a védelemben. Artetának éppen ezért kellett a pályára küldenie a kiegészítő emberként számon tartott Jakub Kiwiort. A lengyel a Podbrezová és a Žilina csapataiban is megofordult korábban. Társai a hátsó négyesben Saliba, Timber és a mindössze 18 éves Lewis-Skelly voltak. A Realnál Ancelotti a rutinra voksolt, hiszen az első perctől a pályán volt Rüdiger, Alaba és Modric is, míg a támadóhármast Rodrygo, Mbappé és Vinícius Jr. alkották.

A találkozó első perceiben a hazaiak birtokolták többet a labdát, ám a legnagyobb helyzetet Rüdigernek köszönhették. A védő Camavingát találta el egy felszabadításnál, akiről kis híján a kapuba pattant a labda. A folytatásban Saka, Partey és Vinícius Jr. is próbálkozott, de nem voltak elég pontosak a befejezések. 

Fél óra játék után Bellinghamtől kapott labdát Mbappé, aki nagy helyzetben kicsit kisodródott, így lövését Raya védeni tudta. Az Arsenal részéről Saka beadásai okoztak veszélyt, de középen nem érkeztek jó ütemben a társak. Timber beadásánál azonban Merino csúsztatott, de Courtois ezt, és Martinelli ismétlését is védte. 

Ami nem jött össze akcióból, az sikerült szabadrúgásból. Az 58. percben Rice 25 méterről mesterien tekert állított labdából a Real kapujába, 1:0.

Tíz perccel később jött az újabb Arsenal tűzijáték. Alaba és Bellingham is mentett egy hatalmasat, Courtois pedig kettőt, de Rice újabb szabadrúgásánál már senki nem tehetett semmit. A hazaiak középpályása hasonló távolságból, ám más szögből újra kipókhálózta a Real kapuját, 2:0.

Ha egy üzlet beindul… Pontosabban, ha az Ágyúsok lendületbe jönnek. 

A madridi játékosok szépen végignézték, ahogy az Arsenal szövögette a támadását, aminek végén Merino 15 méterről szép mozdulattal lőtte be a következőt, 3:0. A gólpasszt a már említett fiatal, Lewis-Skelly jegyezte.

A folytatás már leginkább csak a cserékről szólt, Rice lába vérzett is, mikor elhagyta a pályát. Amikor pedig már mindenki azt hitte, hogy vége a mérkőzésnek, Camavinga feleslegesen elrúgta a labdát, amiért megkapta a második sárga lapját, így a pirosat is.

A végső győzelemre mindig esélyes Real szétesett a második félidőben, az Arsenal pedig Rice klasszisának köszönhetően nagy lépést tett az elődöntő felé.

Arsenal–Real Madrid 3:0 (0:0)

Gólszerzők: Rice (58., 70.), Merino (75.)
Sárga lap: Partey, ill. Camavinga
Piros lap: Camavinga (90+4.)

ARSENAL: Raya–Timber (90+1. White), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly–Ödegaard, Partey, Rice (80. Tierney)–Saka (75. Trossard), Merino, Martinelli.
REAL MADRID: Courtois–Valverde, Raúl Asencio, Rüdiger, Alaba (79. Fran García)–Modric (71. Lucas Vázquez), Camavinga, Bellingham–Rodrygo (85. Brahim Díaz), K. Mbappé, Vinícius Jr.

Hírdetés

Negyeddöntő, 1. mérkőzés

A másik mérkőzésen a Bayern kezdett jobban, a kisebb lehetőségek után a 26. percben Harry Kane a kapufát is eltalálta, de a gól váratott magára. A túloldalon Carlos Augusto lőtt egy gyors akció végén, de csak oldalról rezdült a háló. Tíz perccel később viszont megszületett az első gól. Egy bal oldali akció végén Thuram készítette le Carlos Augusto beadását, a középen érkező Lautaro Martínez pedig védhetetlenül lőtt a bajorok kapujába, 0:1.

A müncheniek hiába dolgozták ki a helyzeteket, nem tudtak egyenlíteni. Egészen addig, amíg be nem állt a szezon végén távozó klublegenda. Thomas Müller közvetlen közelről talált be 10 perccel a becserélése után, 1:1.

Nem tartott azonban sokáig az Allianz Arena öröme. A 88. percben Carlos Augusto éles szögből belőtte erőből a labdát középre, ahol Frattesi passzolta azt be Urbig kapujába, 1:2.

A hosszabbításban Harry Kane egyenlíthetett volna, de a kapu torkában nem ő nyerte meg a fejpárbajt. Összességében hiába volt több lehetősége a németeknek, nem tudták kihasználni azokat, így nehéz helyzetben utazhatnak majd a milánói visszavágóra.

Bayern München–Internazionale 1:2 (0:1)

Gólszerzők: Müller (85.), ill. L. Martínez (38.), Frattesi (88.)
Sárga lap: Kim, ill. Martínez, Mhitarjan, Frattesi

BAYERN: Urbig–Laimer, Dier, Kim Min Dzse (75. Boey), Stanisic–Kimmich, Goretzka–Olise, Guerreiro (74. Gnabry), Sané (74. Müller)–H. Kane
INTER: Sommer–Pavard, Acerbi, Bastoni–Darmian (79. Bisseck), Barella, Calhanoglu, Mhitarjan (74. Frattesi), Carlos Augusto–L. Martínez (89. Zalewski), M. Thuram
 

Negyeddöntő, 1. mérkőzés Kapcsolódó cikkünk

A Real Madrid hazai pályán 2–1-re kikapott a Valenciától a La Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, miközben a Barcelona döntetlent játszott a Betis ellen, emiatt a csapat hátránya négy pontra nőtt a katalánok mögött.

A Valencia 17 év után győzte le idegenben a Realt, vagyis erre a sikerre előzetesen aligha lehetett számítani. Még akkor sem, ha a királyiak kapuját a 19 évesen és 285 naposan debütáló Fran González védte, aki ezzel a 16. legfiatalabb kapus lett a liga történetében, és a Real Madrid legfiatalabb bemutatkozója Iker Casillas óta, aki az 1999/2000-es szezonban 18 évesen és 115 naposan mutatkozott be.

A debütálásra azért kerülhetett sor, mert a Real Sociedad elleni, kétszer 15 perces ráadásba torkolló kupameccset sérülten befejező Andrij Lunyin nem tudta vállalni a játékot a Valencia ellen. Az ukrán kapusnak a jobb lábában szakadt el egy izom, emiatt várhatóan három hét kényszerpihenő vár rá. Courtois térdproblémákkal küszködik, és csak az Arsenal elleni BL-meccsen várható a visszatérése, így fordulhatott elő, hogy a hétvégén Fran González nevével kezdődött Carlo Ancelotti kezdőcsapata.

A 19 éves, 199 centiméter magas González (aki a jelenlegi idényben 16 harmadosztályú bajnokinál jár a Castillában) a mostani évad során számos alkalommal volt már kispados a felnőttcsapat meccsein (úgy a bajnokságban, mint a Király-kupában és a Bajnokok Ligájában), de ez volt az első alkalom, hogy pályára is léphetett a Real Madridban. Az, hogy a debütálásnak vereség lett a vége, a legkevésbé az ő hibája.

Dekoncentrált a Real

A Real Madrid már a 13. percben előnyhöz juthatott volna, miután Kylian Mbappé harcolt ki tizenegyest, de Vinícius Júnior lapos lövését védte a nyártól már a Liverpoolt erősítő (jelenleg a Valenciánál kölcsönben remeklő) Giorgi Mamardasvili. Érdekesség, hogy Vinícius általában remekel a Valencia ellen, hiszen eddigi 13 mérkőzésén 9 gólt szerzett ellenük – ez több, mint bármely más csapat ellen, ezúttal azonban nem koncentrált eléggé. Ez talán az egész csapatra igaz, és nem csak a Valencia elleni meccset illetően: a Real már öt büntetőt hagyott ki a szezonban (16/11), ami 2014 óta a legtöbb. A kellő koncentráció egy másik jele lehet, hogy bár a Real 21 kapura lövéssel próbálkozott, csak egy gólt szerzett – összességében 2019-ben fordult elő utoljára, hogy a Real ennyi kapura lövéssel nem tudott megnyerni egy meccset – akkor a Real Sociedad ellen 28 sem volt elég.

A saját dolgunkat tesszük nehézzé, egyre kevesebb esélyünk van megnyerni a bajnokságot

– jelentette ki Carlo Ancelotti a vereséget követően. „Persze nem adjuk fel, az utolsó pillanatig küzdenünk kell, és mostantól nem férnek bele a hibák. Jelenleg túl könnyedén tudnak gólt szerezni az ellenfeleink. Nem fizikai vagy mentális problémánk van, egyszerűen nem vagyunk elég hatékonyak a pálya egyik részén sem. Nem volt ez egy megérdemelt vereség, de sok mindenen javítanunk kell” – tette hozzá a Real Madrid vezetőedzője.

A szakember Vinícius Jr. kihagyott büntetője után kijelentette, lehet, más felé kell fordulniuk ilyen téren: „Többen hagytak már ki idén tizenegyest. Próbáltam Viníciusnak a lehető legnagyobb magabiztosságot adni, de ez nem volt elég. Lehet, büntetőrúgót kell váltanunk.”
A tizenegyessel kapcsolatban a Valencia kapusa, Giorgi Mamardasvili is megszólalt, aki állítása szerint 50 euróban fogadott a brazil támadóval, hogy kivédi a büntetőjét.

Megkérdeztem tőle, hogy akar-e fogadni ötven euróban, hogy kivédem a büntetőjét, és igent mondott. Ki is védtem a lövését, szóval nyertem. A meccs után kellett volna kifizetnie, de még nem adta meg. Nem baj

– nevetett a Valencia kapusa.

Mbappé állja a versenyt Ronaldóval

Ami a csapat másik csillagát, Kylan Mbappét illeti, rajta nem múlik semmi. A Leganés elleni duplájával beállította Ronaldo 33 gólos teljesítményét – már ami a csatár első, 2009/2010-es madridi szezonját illeti –, a Villarreal elleni újabb duplával pedig felül is múlta azt, noha a Real Madridra még legalább tíz meccs vár a szezonban, ami a Bajnokok Ligájában mutatott teljesítménytől függően jóval több is lehet.

A két játékos közti mérkőzéskülönbség a szezonokból is adódik: az új BL-lebonyolítás következtében a Real Madrid már 4 meccsel többet játszott idén a sorozatban, ráadásul BL-címvédőként az UEFA Szuperkupában és az Interkontinentális Kupában is érdekelt volt a csapat, és azóta a Spanyol Szuperkupát is négy csapattal bonyolítják, így több meccset kell játszani a végső sikerért.

Mbappé a szezonban szerzett 35 gólját 47 mérkőzésen érte el (0,74 gól / meccs), míg Ronaldo 33-szor volt eredményes 35 meccsen (0,94 / meccs). A különbségnek az az oka, hogy Ronaldo az első szezonjában ugyan parádés rajtot vett (7 meccs, 9 gól), októberben azonban megsérült a térde és két hónapra kidőlt. Emellett két piros lapot is kapott a szezonban, amelyek miatt további négy meccset kényszerült kihagyni. Mbappé összesen két meccsen nem volt bevethető eddig – izomsérülés miatt.

Ami a sorsdöntő gólokat illeti, Mbappé itt is állja a versenyt, sőt. Sorsdöntő gólnak nevezhetjük azt, amely megváltoztatja egy adott mérkőzés kimenetelét vagy pillanatnyi állását abban a tekintetben, hogy egy csapat egyenlít vagy megszerzi a vezetést. A Bajnokok Ligájában anno 4 ilyen gólt szerzett Ronaldo, és Mbappé is ennyinél jár, és a bajnokságban is döntetlen az állás 14-14 találattal.

Flick nem aggódik

A Barca abban a tudatban léphetett pályára a fordulóban, hogy győzelmével hat pontra növelheti előnyét a tabellán. Ennek megfelelően remekül is kezdett a csapat, Pedri már a hatodik percben tesztelte az ellenfél kapusát, majd szinte rögvest jött a vezetés is: a 100. La Liga-meccsét játszó, épp a Betisnél nevelkedő Gavi lőtte ki Ferran Torres remek passza után a jobb alsót (1–0).

A sevillaiak azonban nem adták fel, és a 17. percben jött is az egyenlítés: az Antony által kiharcolt szögletből Giovani Lo Celso tekert Natan fejére, aki remek gólt fejelt a léc alá. Bár a Barca hatalmas fölényben játszott a folytatásban, a győzelmet nem tudta kicsikarni.

Hansi Flick ennek ellenére pozitívan nyilatkozott a Betis elleni döntetlen után.

Még csak április van, szóval felesleges aggódni. Vannak napok, amikor egyszerűen nem jön össze a gól, és ez egy ilyen nap volt. Természetesen ennél jobban kell majd játszanunk, de van még időnk javulni. Nem aggódom amiatt, hogy áll a Real Madrid. Előnyben voltunk eddig is, most pedig eggyel több pontot szereztünk. Magunkra kell figyelnünk, fogadjuk még a Madridot, meglátjuk, hogyan alakul a bajnokság folytatása

– nyilatkozta Flick.

Ami a katalánok első számú gólszerzőjét illeti, a Football Espana értesülései szerint a Barcelona még a következő idényben is számol Robert Lewandowskival, új szerződést azonban nem szeretne felkínálni neki. A spanyol lap úgy tudja, a következő idényben még biztosan marad a lengyel gólvágó – a jelenlegi szerződésében lévő záradék szerint a kontraktus automatikusan megújul egy évre, ha minden második meccsen legalább negyvenöt percet játszik.

A kor szinte egyáltalán nem érződik Lewandowskin, a 36 esztendős középcsatár ebben a kiírásban 43 mérkőzésen 38 gólt szerzett és három gólpasszt adott – a spanyol pontvadászat góllövőlistáját 25 góllal vezeti is, hárommal előzi meg Kylian Mbappét (22).

Érdekes

Az Atlético Madrid 2–1-re győzött a Sevilla vendégeként, pedig nehéz napok után áll a csapat, hiszen nem elég, hogy a Bajnokok Ligájából kiesett, a bajnokságban is lépéshátrányba került az FC Barcelonával és a Real Madriddal szemben, ráadásul a hét közben a Király-kupától is búcsúzott Diego Simeone együttese.

Sokáig úgy tűnt, a bajnokságban is folytatódik a botladozás, de a 93. percben végső rohamra indult a csapat, Pablo Barrios pedig egy remek lapos lövéssel bevette a Sevilla kapuját – ez a gól pedig három pontot jelentett az Atléticónak, amely így ebben a fordulóban a Barcelonával és a Real Madriddal szemben is csökkentette lemaradását a tabellán. Az Atlético már öt gólt szerzett a bajnokságban a 90. perc után, ez messze a legjobb teljesítmény, a csapat mögött a Mallorca és a Villarreal áll 3–3 góllal.

Nagy küzdő az Atlético


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »