A belügyminiszter garantálja a rendőrséggel való összes visszaélés kivizsgálását

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter kijelentette, garantálja a rendőrséggel való összes visszaélés, politikai tisztogatás, továbbá a járványügyi intézkedések és az Ukrajnának ajándékozott katonai felszerelések ügyének kivizsgálását. Sajtótájékoztatóján hozzátette, mindez nem politikai megrendelésre fog történni, kizárólag a bizonyítékok alapján járnak el.

„Talán kicsit lassú az igazságszolgáltatás, de én elutasítom, hogy ismét rárúgják valakikre az ajtót, és visszatérjen a politikai bosszúállás időszaka. Minden rendesen ki lesz vizsgálva, a törvények szerint”

– tette hozzá.

Hírdetés

Saját elmondása szerint a belügyminiszter már „rendet tett” a Čurilla-féle nyomozócsoporttal, a törvények alapján szolgálaton kívül helyezte a tagjait. A Smer-SD képviselői ismételten megkérdőjelezték a Čurilla-csoport munkáját, emellett rámutattak a nyomozócsoport állítólagos vulgáris kommunikációjára.

Robert Fico miniszterelnök hangsúlyozta, nincs befolyása a bűnüldöző hatóságokra, de cselekvésre szólította fel őket.

Ján Čurilla erre úgy reagált, hogy az ellenük irányuló kijelentéseket a kétségbeesés jelének tekintik, mivel a Čurilla-csoport elleni politikai bosszú nem az elvárásoknak megfelelően alakul.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »