Száj és körömfájás: kompenzációt kapnak azok is, akiknek a két malacát kellett elpusztítani

Száj és körömfájás: kompenzációt kapnak azok is, akiknek a két malacát kellett elpusztítani

Száj és körömfájás: kompenzációt kapnak azok is, akiknek a két malacát kellett elpusztítani Lajos P. János2025. 03. 25., k – 10:09 Pozsony |

A kormányfő, Robert Fico (Smer) újra megígérte, hogy a kormány segíti majd a gazdákat és az agrárvállalkozókat a száj- és körömfájás szlovákiai terjedése kapcsán, minden kárukat meg akarják téríteni. Kedden az ágazat képviselőivel is találkoztak, és közös nyilatkozatban erősítették meg a kormány szándékát. 

A Nemzeti Járványügyi Bizottság ülése közben erőstette meg Robert Fico, hogy a kormány mindenképpen segíteni fogja a száj- és körömfájás miatt nehéz helyzetbe került állattenyésztőket.  

Nem hagyjuk a mezőgazdászokat pácban

 – jelentette ki Robert Fico. Állítja, hogy a kormány a termelők minden kárát meg akarja téríteni, nemcsak az elpuszított állatok árát, hanem a tenyészetek megújítását is.

Minden kárt meg akarunk téríteni, meg kell újítani a tenyésztést, biztosítani kell a tejet, a húst a feldolgozóipar számára. Ezeket a forrásokat meg kell keresni, remélem nem 100 milliókról beszélünk

 – mondta Fico. Szerinte ezt meg kell tenni, mert Szlovákia van veszélyben.

A pénzügyi támogatáshoz a kormány saját forrásokat és az Európai Unió támogatását is fel akarja használni. 

A kormányfő szerint várható, hogy egész Szlovákia területére kihirdetik a rendkívüli helyzetet, amely elsősorban az állatok szállítását korlátozza.

Richard Takáč (Smer) mezőgazdasági miniszter szerint nemcsak a farmoknak, hanem a fertőzött területeken lakóknak is, akiknek az állatait szintén likvidálni kell, segít majd a kormány. 

Az is számíthat a kompenzációra, akinek a két disznóját el kellett pusztítani

 – jelentette ki Richard Takáč.

Hírdetés

Andrej Gajdoš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke szerint a mezőgazdászok megtesznek mindent a járvány megfékezése érdekében, és nagyon várják a kormány pénzügyi segítségét. 

Jelenleg a legnagyobb ellenségünk a mozgás, akár a gépkocsik, akár egyének, akár csak a vadon élő állatok mozgása

 – mondta Gajdoš.

A kormány rendkívüli ülése délelőtt kezdődik, várhatóan közben tájékoztat majd az elfogadott intézkedésekről a Nemzeti Járványügyi Bizottság is. A támával kapcsolatos aktuális hírekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

Kapcsolódó cikkünk

Kedden ismét rendkívüli kormányülésre kerül sor a száj- és körömfájás miatt, jelentette be közösségi oldalán, a kormányfő, Robert Fico (Smer). A miniszterek újabb tanácskozása előtt, hétfő délután, a belügyi tárca vezetője, Matúš Šutaj Eštok (Hlas) Bakán járt, hogy meggyőződjön róla, hogyan működnek a gyakorlatban az eddig foganatosított intézkedések.

Ha elterjed a fertőzés, az egész szlovák mezőgazdaság és élelmiszeripar veszélybe kerülhet. Ezért is támogatjuk teljes mértékben a Richard Takáč (Smer) vezette a földművelési tárca intézkedéseit. Kedden a miniszterrel és a mezőgazdászokkal, valamint az élelmiszeripar képviselőivel a további lépésekről és a kárpótlásról is tárgyalunk majd

– jelentette be a kormányfő, Robert Fico.

Šutaj Eštok Bakára látogatott

A válságstáb, valamint a kabinet az elmúlt napokban is többször ülésezett. Az újabb tanácskozás előtt, hétfő délután a belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok látogatott Bakára, hogy felmérje az aktuális helyzetet.

A tárcavezető a közösségi hálón közölte, hogy a rendőrség közvetlenül a járványról szóló első hírek érkezése után fokozott ellenőrzéseket vezetett be a határokon. A rendfenntartó szervek felügyelik a közlekedés biztonságát és zavartalanságát az elaltatott állatok szállítása során, de azt is biztosítják a fertőzés gócpontjainak számító településeken mindenki betartsa a szükséges intézkedéseket. 

Matúš Šutaj Eštok arra is kitért, hogy a Tűzoltó- és Mentőszolgálat szintén hozzájárul a műveletek sikeres végrehajtásához. Segédkeznek a helyiségek és járművek fertőtlenítésében, keddtől pedig az elhullott állatok elszállításában is közreműködnek majd.

Folyamatosan emelkednek a károk

Hétfőtől az Európai Bizottság kirendelt munkatársai is segítik a járvány elleni küzdelmet. Bár az elmúlt napokban több kritika is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy a kormány nem járt el megfelelően a fertőzés felbukkanása előtt, a brüsszeli szakemberek leszögezték, hogy a kabinet időben és az uniós szabályoknak megfelelően mindent megtett a ragadós száj- és körömfájás megelőzése érdekében. A Bizottság illetékesei szerint ez a megállapítás a későbbiekben, amikor arról döntenek, Szlovákia milyen mértékű kártalanításra számíthat, rendkívül fontos szempont lesz. 

A brüsszeli anyagi segítségre pedig nagy szükség lesz. Richard Takáč földművelési miniszter ugyanis arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a károk már a 10 millió eurós határt is átlépték. A tárcavezető egyébként hétfőn Brüsszelbe ment, ahol cseh kollégájával, Marek Výbornýval, valamint a mezőgazdaságért felelős uniós biztossal, Christoph Hansenek is találkozott.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »