Magyar Péter hatalmas öngólján röhög az internet

Magyar Péter hatalmas öngólján röhög az internet

Kicsit sok már a kamuból.

Magyar Péter teljesen össze van zavarodva, kapkod és hibát hibára halmoz. Nem volt elég neki a híres, kilenc napig wifin működtethető kémtoll, amit állítása szerint az egyik internetkábel-csatornában talált. 

 

Most újabb kamuval állt elő. 

Mint ismert már több napja fenn volt az Európai Parlament hivatalos felületein az a brüsszeli dokumentum, amely alapján Ukrajnának további fegyvereket akarnak küldeni, Magyarországot pedig megbüntetnék azért, mert élni mert vétójogával.  Mielőtt a háborúpárti indítványt szavazásra bocsátották volna, Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő hozta nyilvánosságra, hogy annak előterjesztői között Magyar Péter is szerepel. 

A fideszes politikus ezzel lebuktatta Magyar Pétert, hogy kezdeményezője volt egy brutális brüsszeli javaslatnak, amely továbbra is pénzelné az ukrajnai öldöklést. Magyar Péter ettől bepánikolt, és hazudozni, hárítani kezdett. A Tisza Párt elnöke előbb tagadott, majd azt kezdte el hajtogatni, hogy csak tévedésből került oda a neve az előterjesztők közé. Később még tovább ment, arról kezdett beszélni, hogy a nevét egyenesen odahamisította valaki, valószínűleg egy fideszes politikus, de ha nem, akkor is valaki, akit a fideszesek bujtottak fel erre. 

 

Hírdetés

Milyen érdekes, hogy mindig valamiféle, megmagyarázhatatlan fideszes fortély áldozatául esik Magyar Péter. Azonban a bizonyítékai olyan hiteles, komoly dolgokban merülnek ki, mint az azt beszélik, sokan látták, többen azt mondták s a többi, s a többi.

De a képlet nagyon egyszerű, ha Brüsszel Péter nem támogatja Weber háborúpárti terveit, akkor miért nem szavazott ellene? Mint ahogy azt a Fidesz megtette.

Kicsit sok már a kamuból. Egyre nagyobb bajban van Magyar Péter, folyamatosan csökken az érdeklődés iránta és a pártja iránt is. Ennek újabb bizonyítéka, hogy lapunk információi szerint a buszok felét lemondták, amelyekkel a Tisza Párt március 15-i rendezvényére utaztatták volna a szimpatizánsokat.

Ide már kevés lesz a slim fit ing, a műmosoly, a kínai trollhadsereg és a temus kémtoll.

Vége van, Kicsi!

Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Képernyőfotó)

Csépányi Balázs – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »