Időszaki kiállítást nyitottak meg a kalocsai Érseki Könyvtárban március 7-én. Az eseményen Grócz Zita, a könyvtár vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket, hogy nyissa meg a jubileumi szentévekről és zarándoklatokról szóló kiállítást.
A főpásztor beszédének kezdetén kifejtette, hogy a Biblia két időfogalmat ismer: a kronoszt, amely az idő egymásutániságát jelenti, valamint a kairoszt, amely azokat az időket jelenti, amikor a szenttel találkozik az ember. Ez a lényege a szent időnek. A Biblia szerint az
A szentévek történelme visszanyúlik az ószövetségi történelemre. A Jóbel-év ötvenévente nagy kiengesztelődést és felszabadulást hozott. Nem volt kötve semmilyen különleges eseményhez. Az első szentély idején alakult ki, és kötődött a jom kippurhoz, az engesztelés ünnepéhez, amikor megfújták a kürtöt – a sófárt jelezve, hogy elkezdődött az üdvösség ideje.
A jubileum újszövetségi jelentése ahhoz a mérföldkőhöz kapcsolódik, amely Jézus születése, hiszen ez az esemény az idők teljessége. A keresztények ettől kezdve lélekben visszatértek Jézus születéséhez – mondta el Bábel Balázs érsek.
Már az ókorban is voltak ilyen jubileumjellegű ünnepek, melyeket összekapcsoltak a zarándoklattal. A zarándoklat valamiképpen az emberi élet sűrített tette – fogalmazott a főpásztor. – Ahogy az élet folytatódik, s nem céltalanul, úgy a szent hely meglátogatásában ezt a célra törekvő utat elővételezzük.
Nevezetes dátum volt a jubileumok történetében az 1300-as év, amikor VIII. Bonifác pápa Unam Sanctam kezdetű bullájában meghirdette a szentévet. A szentévekben búcsút lehetnyerni; a keresztény hívek a kezdetektől elzarándokoltak Rómába, hogy tiszteletet tegyenek az apostolok sírjánál és a pápánál.
A négy nagy bazilika fokozatosan búcsújáró hellyé vált. A szent kapu pedig valamiképpen az üdvösségre jutást akarta és akarja ma is szimbolizálni, hiszen Jézus a kapu, aki az üdvösségre vezet.
Hazánkban kialakult a szokás, hogy itthon is lehessen búcsút nyerni a szentévek idején – így alakultak ki a hazai zarándokhelyek – mondta Bábel Balázs. – A most nyíló kiállítás azokat a templomokat mutatja meg, amelyek a történelemben fontos szerepet játszottak a szentévek kapcsán.
Ezen a kiállításon az idő hármas dimenziója találkozik: a múlt, a jelen és a jövő. Az idei jubileumi év mottója: „A remény nem csal meg”. Mi zarándokolunk, a remény zarándokai vagyunk. A földi remény megcsal: vagy nem válik valóra, vagy megtapasztaljuk Somerset Maugham szavaival, hogy „az élet nagy tragédiája, hogy valóra válnak az ember vágyai”. Az a remény, amelyet Szent Pál tanít, Krisztushoz kapcsolódik, amely nem csal meg.A szentév az örök életre való iránymutatóvá tud válni.
– hangsúlyozta beszédében a főpásztor, aki a kiállítást lelki segítőként ajánlja mindenki számára a jubileumi évben.
A megnyitó folytatásában könyvritkaságokból olvastak fel szemelvényeket.
A jubileumi szentévekről és zarándoklatokról szóló kiállítás megtekinthető az év folyamán Kalocsán, az Érseki Könyvtárban.
Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Koprivanacz Kristóf
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


