Ököllel ütöttek egy diáklányt egy kecskeméti iskolában

Térden állva kellett bocsánatot kérnie egy lánynak egy kecskeméti iskolában, több diák előtt. Aztán később megtépték és ököllel ütötték. Mindezt azért, mert véletlenül nekiment egy másik lánynak.

Az egyik kecskeméti iskolában egy lány véletlenül nekiment egy másiknak. Amikor ezt megtudta két idősebb lány, a következő szünetben behívták az egy évvel fiatalabb lányt a mosdóba, ahol rajtuk kívül többen is voltak.

Ahogy belépett a megszeppent lány, azonnal üvöltözni kezdtek vele, hogy kérjen bocsánatot a folyosói incidensért, amit meg is tett. Ekkor azonban még nem volt vége.

Hírdetés

A fejét az állánál hátratolva arra kényszerítették, hogy mindezt ismételje meg, de már térden állva.

A lány a kezeit összekulcsolva féltérdre ereszkedett és ismét bocsánatot kért. Az egyik támadó ezután a tarkójánál megragadta és azt követelte, hogy mindkét térdét letéve, újra kérjen bocsánatot. A lánynak ezt úgy kellett megtennie, hogy a mosdóban, mindenkihez odafordul, és egyenként elismétli.

Még aznap, egy későbbi szünetben a támadók bementek az osztálytermébe és a karjánál fogva kirángatták a padból úgy, hogy az felborult. A megalázott lány kiszaladt a folyosóra, ahol, amikor az üldözői utolérték, a hajánál fogva lerántották a földre, ököllel többször megütötték és megrugdosták.

A Kecskeméti Járásbíróság a támadókat 2-2 évre próbára bocsátotta azzal, hogy a próba ideje alatt pártfogó felügyelet alatt állnak írja az ügyészség közleményében. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »