Először szenteltek püspököt Jordánia új templomában

Először szenteltek püspököt Jordánia új templomában

Február 28-án a jordániai Krisztus megkeresztelkedése templomban (Al-Magtasz) Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka elnökletével zajlott Iyad Akram Twal püspökké szentelése.

Koncelebrált William Shomali általános helynök, Rafiq Nahra galileai pátriárkai helynök és számos püspök, pap és szerzetes, különböző egyházakból és rendekből.

Az új püspök családtagjai mellett a Szent Sír rend lovagjai, konzulok, nagykövetek, polgári és katonai vezetők is részt vettek a beiktatáson.

Az esemény rendkívüliségét többek között az adta, hogy ez volt az első nagy ünnep, mióta idén január 10-én Pietro Parolin bíboros államtitkár felszentelte az új templomot. Emellett

ami a helyi egyház számára történelmi jelentőségű momentummá tette Iyad Twal püspökké szentelését.

Az ünnepélyes esemény szervezésében aktívan közreműködtek az ifjúsági csoportok, cserkészek, kórusok Jordánia latin plébániáiról, s tanúságot tettek a jordán vendégszeretetről is.

Miután elhangzott az evangélium, felmutatták a pápai dekrétumot, melyet Giovanni Pietro Dal Toso jordániai apostoli nuncius olvasott fel.

Hírdetés

A homíliát Pierbattista Pizzaballa bíboros mondta, aki a püspöki szolgálat mély lelki és szentírási hátterét mutatta be. Kiemelte

„olajat és balzsamot” kell öntenie „a szenvedők szívének és lelkének sebeire”. A legfontosabb, hogy szeresse nyáját; ezenkívül legyen az igazság hangja – bátorította Pizzaballa bíboros Iyad Akram Twal atyát.

Pierbattista Pizzaballa bíboros szentbeszédét teljes egészében angol nyelven ITT olvashatják.

Ezt követte a szentelés szertartása. A szentmise végén az új püspök megáldotta a jelenlévőket, köszönetet mondott, és

„Az egyház nem pusztán hierarchia, hanem Krisztus élő teste, amelyben minden tagnak létfontosságú szerepe van. Dolgozzunk együtt, kéz a kézben, hogy élettel teli közösséget hozzunk létre, tanúságot téve Krisztusról az egyházmegyében és szeretett hazánkban, Jordániában”.

Iyad Akram Twal püspök beszédét teljes egészében angol nyelven ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Jeruzsálemi Latin Patriarkátus

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »