Az amerikai fegyverszállítmányok leállítása tárgyalásra késztetheti Kijevet

Az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély esetleges leállítása tárgyalásra késztetheti a rendezésről Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ma az újságíróknak.

„Ha ez (az amerikai katonai segélyezés leállításáról szóló értesülés) megfelel a valóságnak, akkor ez egy olyan döntés, amely valóban a békefolyamat felé terelheti a kijevi rezsimet”

– nyilatkozott Peszkov.

Hangsúlyozta: Moszkva üdvözli Donald Trump amerikai elnök arra vonatkozó kijelentéseit, hogy békét akar teremteni Ukrajnában. Úgy vélekedett, hogy az ukrán fegyveres erőknek nyújtott amerikai katonai támogatás leállítása lenne a legjobb hozzájárulás a békéhez.

Mint mondta, az Ukrajnának szánt amerikai szállítások esetleges leállításának részletei még nem ismertek, hozzátéve, hogy Kijev az Egyesült Államoktól kapta a katonai segélyek nagy részét.

Hírdetés

Megjegyezte:

Moszkva nem felejtette el a Trump első elnöki ciklusában Oroszország ellen bevezetett oroszellenes szankciókat és az Ukrajnába küldött fegyverszállítmányokat.

A vonatkozó híradásokra reagálva közölte, hogy a Kreml nem hallott hivatalos nyilatkozatokat az Oroszország elleni szankciók részleges feloldásának lehetőségéről az Egyesült Államok részéről.

Hangot adott álláspontjának, miszerint Moszkva és Washington kapcsolatát meg kell szabadítani a Moszkva által törvénytelennek tekintett gazdasági büntetőintézkedések negatív terhétől.

MTI/Felvidék.ma

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »