Súlyos incidens történt hétfőn a nyugat-németországi Mannheim városában, ahol egy autó nagy sebességgel a tömegbe hajtott. A Bild értesülései szerint az esetnek több sérültje és két halottja is van. Ugyancsak a német lap számolt be arról is, hogy az elkövető a letartóztatása előtt egy riasztópisztollyal szájba lőtte magát, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A Reuters azt írta, beszámolók szerint a fekete színű terepjáró a Paradeplatz térről indulva nagy sebességgel haladt az emberek közé, majd a város egyik jelképes látványossága, a víztorony irányába folytatta útját. A Bild információi szerint két ember meghalt, több súlyosan megsérült az incidens során.
A támadás különösen aggasztó annak fényében, hogy az elmúlt hetekben több erőszakos cselekmény is megrázta az országot. Decemberben Magdeburgban, majd januárban Münchenben történtek halálos kimenetelű gázolások, továbbá tavaly májusban Mannheimben egy késes támadás is sokkolta a közvéleményt.
Kapcsolódó tartalom
Megkezdődött az afgán késelő pere, aki megölt egy rendőrt tavaly Németországban
A férfit a többi között gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják.
Az idei karneváli felvonulások előtt a német hatóságok fokozott készültségben voltak, miután az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető közösségi médiafórumokon felhívások jelentek meg kölni és nürnbergi rendezvények elleni támadásokra. A legutóbbi mannheimi eset tovább növeli a feszültséget az országban.
Sajtóértesülések szerint a gyanúsított, aki letartóztatása előtt egy riasztópisztollyal szájba lőtte magát, 40 éves, Baden-Württemberg tartományból származik, de legutóbb Ludwigshafenben élt. A német biztonsági szolgálat cáfolta, hogy a férfinak köze lenne bármelyik terrorszervezethez. A férfit jelenleg súlyos sérülésekkel kórházban ápolják.
A rendőrök lefoglaltak egy járművet – egy fekete színű Ford Fiestát -, amelyről feltételezhető, hogy az elkövetőé.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


