Az Egri Főegyházmegye Cigánypasztorációs Tanácsának tagjai a február 27-i ülésen értékelték az elmúlt év munkáját, megszabták a jövő feladatait, s meghallgatták, milyen munka folyik Sátoraljaújhelyen a cigánypasztoráció területén.
Ternyák Csaba egri érsek méltatta azon lelkipásztorok, szerzetesek és munkatársak tevékenységét, akik azon fáradoznak, hogy cigány testvéreinkhez eljusson az evangélium üzenete. Fontosnak nevezte az elvégzett munka értékelését, hiszen így derülhet ki, hol kell esetleg erősíteni a szolgálatot. Hozzátette: hatékonyan és szervezetten kell a jövőben is tevékenykedni.
Szabó László piarista szerzetes a Sátoraljaújhelyen folyó munkát mutatta be a közösségnek, beszámolva a tapasztalatokról, örömökről és kudarcokról, zsákutcákról is. A Meghívás a napos oldalra című előadás kitért a tanoda és a kollégium keretében folyó munkára, melynek célja, hogy kapcsolatot teremtsenek az emberek között.
A piarista szerzetes arról is szólt, fontos mindezekkel együtt a munkatársak evangelizálása, a közösség megteremtése, ápolása, hiszen a leglényegesebb, hogy a forrásnál, Jézusnál maradjanak.
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Kissné Vanyó Boglárka és Vozáry Róbert/Szent István Televízió
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


