Február 26-án este a harmadik rózsafüzért mondták el a Szent Péter téren Ferenc pápa egészségéért. Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja vezette az imát. A Szentatya térjen vissza „fizikai erejének teljességébe” azzal a „lelkipásztori dinamizmussal, amely őt jellemzi” – kérte. Több száz hívő, bíboros, püspök és a Római Kúria tagjai is jelen voltak az imádságon.
Szűz Mária, „azért gyűltünk össze a Szent Péter téren, hogy hozzád forduljunk bizalommal teli közös imánkkal, hogy Isten segítségével Ferenc pápa mielőbb folytathassa apostoli szolgálatát teljes fizikai erejében és azzal a lelkipásztori dinamizmussal, amely őt jellemzi” – Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja ezzel a gondolattal kezdte meg a pápa egészségéért mondott rózsafüzér imádságot, amelyet február 26-án este 9 órai kezdettel a Szent Péter téren imádkoztak.
A hívek, zarándokok, papok, apácák, bíborosok, püspökök és a Római Kúria tagjai immár harmadik egymást követő este gyűltek össze a vatikáni bazilika előtt, hogy imával támogassák a pápát, aki február 14-e óta a Gemelli-klinikán fekszik. A felhős ég alatt a hívek a dicsőséges misztériumokról elmélkedtek.
Bernini oszlopcsarnokának ívei alatt a maga sokszínűségében jelen lévő Egyház tagjai imádkozták a rózsafüzér tizedeit; sokan rózsafüzért tartva ujjaik között, összekulcsolt kezekkel, félig lehunyt szemekkel. Látni lehetett gyermekeket, akik babakocsiban aludtak, és híveket különböző országokból, akik azért gyűltek össze a téren, hogy a pápáért imádkozzanak. Mint például a lengyel származású Christopher, aki családjával Rómában tölti a szabadságát, de úgy döntött, hogy az estét imádkozással fogja eltölteni. Jelen volt egy 19 fős, 14 és 17 év közötti francia diákokból álló csoport is, akik zarándoklaton voltak az Örök Városban. „Egy gyönyörű napot töltöttünk el együtt, szentmisén vettünk részt; mindez örömteli idő volt. És ezt az örömet szeretnénk átadni Ferenc pápának, és elkísérni őt nehézségeiben” – mondta Christelle, a fiatalokat kísérő egyik tanárnő. A jubileumi év néhány önkéntese is ott volt a Szent Péter téren, rózsafüzérrel a kezükben és jellegzetes zöld mellényükben. Az egyik hívő videohívást folytatott egy barátjával, hogy – ha virtuálisan is – részt vehessen az esti eseményen.
Az emelvényről a felolvasó bemondta a dicsőséges titkokat, majd felolvasta a Lukács evangéliumából vett részeket. Ezután Re bíboros kezdte a Miatyánk első részével, amelyre az összegyűltek válaszoltak az ima második felével. A térről az üdvözlégyek szálltak fel Mária, az Egyház Anyja ikonja felé. A hívek együtt énekelték a Dicsőséget, majd a litániákat és zárásként a Salve Reginát.
Re bíboros azzal fejezte be az imát, hogy kérte Istent, mindig adja meg a híveknek, hogy „folytonos lelki és testi jólétnek örvendhessünk, és a Boldogságos, mindenkor Szűz Máriának dicsőséges közbenjárása által a jelen szomorúságtól megszabaduljunk, és örökké tartó örömet élvezzünk”. Végül elénekelték az Oremus pro Pontifice imát, hogy Isten adjon Ferenc pápának „életet és egészséget, tegye boldoggá a földön, és őrizze meg minden gonosztól”.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



