A gázai Szent Család-plébánia vezetője, Gabriel Romanelli atya; szerzetesnővérek, gyerekek és a plébánia hívei február 25-én rövid videót küldtek Ferenc pápának, akit február 14-e óta a római Gemelli-klinikán kezelnek. Az üzenetben hálájukat és közelségüket fejezték ki, és imáikról biztosították a Szentatyát.
A Szentszéki Sajtóközpont tájékoztatása szerint a pápa február 24-én, hétfőn telefonon köszönte meg a videoüzenetet.
Kabátba burkolózva sorakoztak föl az oltár előtt a hívek a gázai katolikus plébánián – felettük a Szent Család-freskó, amelyről a templom a nevét kapta –, ahonnan egy közel 40 másodperces videót küldtek Ferenc pápának, mielőbbi gyógyulást kívánva neki, és hogy imáikról biztosítsák őt kórházi tartózkodása nehéz pillanataiban.
Gabriel Romanelli plébánost és a plébánia hálás közösségét Ferenc pápa a gázai háború kirobbanása óta minden este hét órakor felhívja telefonon, hogy érdeklődjön hogylétük felől: megkérdezi, hogy egészségesek-e, milyenek az életkörülmények, mit ettek aznap; tréfálkozik a gyerekekkel, áldását adja rájuk, olykor arab nyelven is.
Ferenc pápa kórházba kerülését követően sem adta fel ezt a szokását, és a kórteremből mindennap fölhívta a plébánost és helyettesét, Juszuf Aszadot, akik mindketten a Megtestesült Ige argentin alapítású közösség tagjai.
A Szentatya egészségi problémái és a gázai áramszünet ellenére az első két napon is elérte őket egyik közvetlen munkatársa mobiltelefonjáról, aki azon kevesek közé tartozik, akik bemehetnek a tizedik emeleti kórterembe. Az utóbbi napokban Ferenc pápa egészségi állapota azonban romlott, ezért nem tudott telefonálni gázai barátainak.
A hétfő esti szentszéki jelentés enyhe javulásról számolt be. A pápa este föl is hívta ismét a Szent Család-plébániát, és megköszönte a videoüzenetet.
„Nagyon köszönjük. Jó egészséget kívánunk. Folyton Önért imádkozunk” – mondja az egyik idős gázai férfi a videóban. Mellette nők, gyermekek, a Szeretet Misszionáriusai nővérek. Mindannyian kórusban mondják:
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



