Esztergályos Cecília Kossuth-díjas tánc- és színművésszel, az Újszínház társulati tagjával a nyolcvankettedik születésnapja alkalmából filmről, színházról, szinkronról, minden- és ünnepnapokról, hitről beszéltünk, és arról is, hogy miről nem nyilatkozik. Mint mondja, nehezen tud elképzelni olyan minőségi szerepajánlatot, amire nemet mondana. Most kiállítása nyílik a József Attila Színházban.
– „Az Újszínház 2024–2025-ös évadára érkezett egy új főrendező Pataki András személyében, aki hozott nyolc bemutatót is, bár egyikben sem szerepelek” – fogalmazott a Star heti bulvármagazinnak adott interjújában az év elején. Miről van szó?
– Erről nem nyilatkozom többet, megtagadom! (Játékosan felcsattan.) Annyit mondok, hogy öt darabban játszom az Újszínházban. Legutoljára két éve volt bemutatóm: a Se itt, se ott című tragikomédia, amit te is láttál. Nem! Egyből korrigálnom kell magamat, mert tavaly is volt egy, a Kabaré Parisiana. De az nem kabaré, nehogy összetévessze valaki, hanem kabarétréfákból és sanzonokból összeállított előadás. A Sári bíró nyolc, a Zserbótangó hét, a Császármorzsa négy éve van műsoron. Ezeket játszom az Újszínházban.
– Beszéljünk azokról az előadásokról, amikben játszik. Melyik áll a legközelebb a szívéhez?
– Mindegyik fontos, de három közülük száz-száznyolcvan oldalas: a Sári bíró, a Zserbótangó és a Se itt, se ott. Imádom mindegyiket. Nagyon szeretek játszani, és még sokáig szeretnék! Imádom, hogyha én vagyok a központ. Imádom a tapsot. Ha bemegyek taps, ha kijövök taps, ha be se megyek, akkor is taps.
– Rendszeresen tapasztaljuk…
– Imádom az életet, az embereket, de csak addig, ameddig ugyanolyan nyíltak, mint én. Becsukódom, ha nincs viszonzás. Persze akkor sincs sértődés. Inkább csak fordulás, elmenés.
– Sok ilyen volt? Előfordul még ma is?
– Persze, persze, persze! Ma sokkal több a jó, mint a rossz.
– Szeretik a kollégái?
– Szeretném, ha leírnád, hogy én vagyok a solymári járat az autómmal, ami egyébként már tizenhat éves! Én viszem a Tordai Terit, a Jászai Lacit, a Szabó Zsuzsát és magamat az Újszínházba, amikor abszolút főszerepet játszom. Szerencsére világéletemben felkészülten álltam ki a közönség elé. Azt szoktam mondani a fiataloknak, ne beszélj arról, hogy játszol, hanem menj ki a színpadra, és lássuk, hogy hogy játszol.
– Egy időben Tordai Terivel öltözött együtt a Paulay Ede utcai teátrumban. Ha már említette, hadd kérdezzem: milyen a kapcsolata a szintén Kossuth-díjas pályatársával? Soha nem volt rivalizálás Önök között?
– Együtt vagyunk a Zserbótangóban, ketten játsszuk a főszerepet: a két színésznőt. Mi vagyunk a főszereplői a Se itt, se ott című darabnak is. Meg a Császármorzsában és a „kabarés” előadásban is dolgozunk, csak a Sári bíróban nem vagyunk együtt. Soha nem volt köztünk rivalizálás, teljesen más típusúak vagyunk. De ha két egyforma kaliberű színésznő játszik azonos társulatban, egyből más tud lenni a helyzet.
– Kivel öltözik most együtt?
– Általában egyedül. Mindig egyedül szeretnék, de a Sári bíróban például Pikali Gerdával, eleve ővele öltöztem együtt, amikor bemutattuk ezt a Móricz-adaptációt. Terivel szoktam még együtt öltözni, de azt mondja újabban, hogy jobb neki úgy, ha külön öltözik, mert én szoktam mondani a szöveget. Persze, ha zavarom, akkor kimegyek.
– Kialakulnak színészek között hagyományos barátságok a színpadon, öltözőn, forgatáson túl?
– Ki tud alakulni, de sokszor mégsem. Az egyik nem szereti a másikat, vagy fordítva. Én csak magamról tudok beszélni. Általában a saját korosztályommal jóban vagyok, mert aki csak ismer, tudja, hogy jót akarok mindenkinek, aki nem rúg belém. És azt is, hogy nagyon szeretek viccelődni. Velem lehet röhögni! Nemrég voltam felköszönteni a Csonka Bandit a hatvanadik születésnapján. Azért is mondom, mert a Família Kft. stábjával gyakran szoktunk találkozni. Azokkal is tartom a kapcsolatot, akikkel már harminc éve nem vagyunk rendszeresen együtt.
– A beszélgetésünk előtti napokban ünnepelte a nyolcvankettedik születésnapját. Akadnak olyan kollégái a korosztályából, akik búcsút intenek a színpadnak, mások csak felolvasószínházi előadásokban gondolkoznak. Ugyanazzal a vehemenciával és örömmel lép színpadra, mint régen?
– Kezdjük ott, hogy én soha nem csináltam felolvasószínházat. De soha ne mondja az ember, hogy soha! Pláne ebben a szakmában… Ha felkérnek, boldogan vállalok akár felolvasószínházi előadást is. És egyáltalán nem „félek” a színpadon. Nem szabad félni! Ezt tanítottam, mert én tanítottam is. Koltai Robi vitt oda, akivel együtt végeztem. Első Magyar Médiaakadémia, ez volt a médiaiskola neve, az egyik Andrássy úti házban működött, de elfújta a szél, mire kiteljesedhettünk volna. Na, ennyit erről. Tanítottam egyébként máshol, Gór Nagy Máriánál is. A gyerekeket arra neveltem, hogy ismerjék a darabot, a szerepet. Ismerni kell a szöveget, mert van, hogy bejön a vonat, elfelejted a szöveget, de ha tudod, miről szól, akkor már nincs minden veszve. Persze fontos a partner is, mert tudnia kell olyan végszót adni, amivel visszakapcsolsz, hogy mit is akartál mondani. Mindenkivel, akivel együtt játszom, megbeszéltem, hogy ha beáll a doktor úr, akkor tovább kell menni, nem visszakérdezni, hogy „azt tetszett-e akarni, hogy…”. Tehát ne gonoszkodj, mert kinyomom a szemed a következő mondatban! (Nevet, majd tüsszent egy olyat, hogy beleremegnek az ablakok.) Nagyon bocsánat, ilyen kis visszafogott a tüsszentésem.
– Mit tesz, ha tüsszentenie kell a színpadon?
– Tüsszentek! A színpadon is szoktam. Azt mondják, hogy a színpadon nem tüsszentesz, nem fáj a fejed, nem pisilsz be. Ezzel szemben ott is minden megtörténik.
– Jó tudni!
– Köhögök is! Láttad a Csonka Bandi köszöntését, ott például szinte megfulladtam, de szépen beépítettem a köszöntőversikémbe. Nincs bennem megfelelési kényszer. Egyébként utálom, ha tudom, hogy ki van a nézők között. Nyugodtan írd meg, hogy sokan azt hiszik, ingyen tudok jegyeket szerezni. Régen úgy volt, hogy kapott a főszereplő ingyenjegyeket. Már nincs.
– Ez a szabály vonatkozik a férjére, a két testvérére is?
– Tiltólistán vannak!
– Mégis eljönnek, titokban…
– Igen, a bátyám is megnéz. A férjem is kénytelen titokban jönni. Volt úgy, hogy a Galambos Erzsi – több évig tudnék mesélni róla, hogy egyszer ilyen, majd olyan volt, de mivelhogy tiszteltem és szerettem őt, ezekkel nem foglalkoztam, mellesleg csodálatos színésznőnek tartom – megkért, hadd jöjjön el premierre. A Se itt, se ott volt az utolsó premierje, amit látott, fél évvel később meghalt. És Péterrel ült a harmadik sorban! Láthattad, hogy én mindig elöl állok. Ha nincs ott Erzsi, nem biztos, hogy tudok uralkodni magamon, simán lehet, hogy megöltem volna a férjemet. Vagy csak elfordultam volna, és vállalom, hogy kirúgnak.
– Gyakran beszél a bátyjáról, Esztergályos Károly televíziós rendezőről, akinek a filmjeiben is játszott. Van egy másik testvére is. Ő mivel foglalkozik?
– Az öcsém, Esztergályos János radiológus főorvos. Nyugállományban van, de még rendel a Bajcsy Zsilinszky úton. Ultrahang- és MRI-vizsgálatokat végeznek. Diagnoszta, imádják a sebészek, annyira megbízható a szakmai tudása.
– Gyakran beszél a régi nagy pályatársairól. Nemrég például a néhai Inke László Jászai Mari-díjas színművészről nyilatkozott a születése századik évfordulója kapcsán. Vannak még olyanok az égi társulatban, akikre gyakran gondol?
– Hogyne lennének! Szabó Gyulának, a nemzet színészének neve kapásból eszembe jut. Akkor ott van Bitskey Tibor, Venczel Vera, Kozák András. Sokat gondolok az élőkre is. Mondjak egy nevet? Drahota Andrea, akivel tizennyolc évig játszottam a Tháliában. De gondolok például Harsányi Gáborra, Molnár Piroskára, Császár Angelára, Koltai Robira és Szombathy Gyulára is. Velük egy évben végeztem a Színművészetin, sőt Gáborral tizenhét évig játszottam együtt. Várhegyi Teréz is az osztálytársam volt. Sajnos hamar meghalt, ezért már kevesen emlékeznek rá. Irtó édes volt Puckként a Szentivánéji álomban. Nem volt a helyén. Táncosnőként kezdte a pályafutását a Tarka Színpadon, volt az Operettben is.
– Milyennek látja a mai fiatal színészeket?
– Egy színész nem csak önmagától jó. Fontosak a mesterek, a színészmesterség-tanárok. De nem tudok válaszolni.
– Pedig hát játszik velük!
– De nem olyan fiatalokkal!
– És a tévében?
– Nem vagyok a tévében, egyáltalán.
– Jó, de a tévésorozatok…
– A Família Kft.-t imádtam, az a legfontosabb!
– És filmen?
– Ott sem vagyok! 1988-ban forgattam utoljára, Mész András kultfilmmé lett Meteo című alkotását.
– Mostanában kap egyébként…
– …nem! (Színpadiasan rávág az asztalra.) Mit? (Ártatlanul széttárja a karját, és széles mosollyal, kérdőn néz.)
– Szerepet!
– Ja, mondom, azt nem. A tévéműsorokba is csak azért hívnak, mert jópofa vagyok. „Jaj, itt jön megint, s bolondozik!” Ezt szokták mondani. Vagy ezt: „Na, már megint itt van, istenkém!”
– Az 1970-es években rendszeresen szinkronizált. Egy kicsit még a ’80-as években is, viszont azóta egyáltalán nem. Miért nem vállal szinkronmunkákat?
– Meggyűlöltem fiatalon. Nem volt akkor még fülhallgató vagy modern technika, csak a szinkronrendező, aki mindig kiszólt. Nem hallja? Nem látja? Nem tudja? 1989-ben még megcsináltam a Vili, a veréb szinkronját, stílszerűen Cili hangja voltam. Lassan már tíz éve, hogy Tabák Kata szinkronrendező rávett egy animációs filmre. Ez volt az Énekelj! Én voltam a titkárnő, a közönség imádta. A Salamon király kalandjaiban gülüszemű gyík voltam, majd jött az Énekelj! folytatása, amiben megint szinkronizáltam.
– Tavaly volt negyvenöt éves a Gothár Péter rendezte Ajándék ez a nap. Számomra ez az egyik legjobb film az 1970-es évek magyar filmes terméséből. Milyen emlékei vannak a forgatásról?
– Azt én is imádom nézni. A nagyszerű Koltai Lajos volt az operatőr, és mivel a film lakásmizériáról szól, általában lakásbelsőben forgattunk. Egy héttel a forgatás előtt tudtam meg, hogy én játszom Irént, a főszereplőt. Arra gyanakszom, hogy valaki más helyett lettem én a befutó. Ez volt Gothár első kisjátékfilmje; többé nem forgattam vele. Máig nem tudom, hogy miért. Egyetlenegy tanulság van minden filmrendező számára, ha velem akar dolgozni: engem mindenbe be kell avatni. „Most itt vagy, most jössz te!” Vagy éppen az ellenkezője. „Ma csak este nyolckor kerülsz sorra!” De ha kifestenek és odaültetnek, mint egy ostobát, akkor felhúzom magam. Be kell avatni a színházba is, csak úgy tudunk dolgozni.
– Eredetileg balettművész. Miután diplomát szerzett az Állami Balettintézetben, 1963-ig a Pécsi Balett társulati tagja volt. Szabó István fedezte fel: tizennyolc éves volt, amikor a Te című, a Balázs Béla Stúdióban készített kisfilmjében főszerepet játszott. Számtalan emlékezetes alakítása volt, de az 1960-as és ’70-es években kisebb filmszerepeket kapott…
– Kapaszkodj meg, nem voltak kis szerepeim! Elkészült a Te. Aztán a Tücsök. A pénzcsináló, amiben tényleg kis szerepem volt. De aztán egyből jött Az aranyfej, amiben főszerepet játszottam. A főiskola alatt nem forgattam mozit, de tévét igen.
– Melyik korszak volt a legizgalmasabb, a leggazdagabb a színészi pályafutásából?
– Mindig és mindenkinek más. Nemrég például elküldött valaki egy epizódot a Hazatalálsz című sorozatból, amiben egy fodrásznőt játszottam. Úgy röhögtem, hogy őrület. Magamon! Két évig – tavaly és tavalyelőtt – forgattuk, a TV2-nek. A legtöbben azonban a Família Kft. miatt ismernek.
– Hogy gondol a Déryné, hol van? című Maár-filmre?
– Abból teljesen kivágtak! Schodelnét játszottam, az első magyar operaénekest, akit Déryné kiütött a szakmából, mert már elavultnak számított. Úgy megsemmisített Maár Gyula, hogy az elmondhatatlan. A film ilyen. A színház is. Ott viszont nem értek hasonló meglepetések. Ha aláírtam valamit, azt lepróbáltam, s úgy maradt a bemutatóra.
– Hogyan lehet kezelni ezt?
– Nehezen. Amikor elmentem és megnéztem a filmet, majdnem elájultam. De mondok mást is. Régi idők focija, Sándor Pál a rendező, 1973-at írunk. Volt egy nagy táncjelenetem, egy szólótáncossal az Operából, legalább öt-hat perces, jó nehéz dolgokat csináltunk. Egy hónapig próbáltam, többször felvettük. A bemutatón teljesen kész voltam, mert abban a jelenetben, amikor Major Tamás és Garas Dezső beszélgetnek, talán biliárdozás közben, minket csak másodpercekre vágtak be. Ha elmondja a Palika előre, hogy „Cili, nem kell semmi, csak így csinálsz, majd így, aztán forogj le valamit gyorsan, meg ugorj egyet”, akkor semmi gond. De annyit dolgoztam, mint egy ágyú!
– Kivel forgatna szívesen?
– Mint említettem, ’88 óta kizárólag sorozatokba és tévéfilmekbe hívnak a rendezők. Nem akarok általánosítani, de a mai filmrendezők nem ismernek. Erősen kétlem, hogy eljönnének az Újszínházba. Játszani viszont csak úgy lehet, hogy meghívják az embert. Méghozzá valódi rendezők, nem az utcáról beesettek. Érdekes, mert vannak ragyogó színészek, akik életükben nem forgattak nagyfilmet, én viszont rengeteget forgattam, de azok a rendezők már nincsenek. Elhunytak vagy megöregedtek.
– Ez nem teljesen igaz: Deák Krisztina Aglaja című kiváló filmjében is szerepelt!
– Jaj, nyuszika, az két snitt volt! Azt a pici szerepet azért vállaltam el, mert Kriszta a volt sógornőm. Persze, jó film lett.
– Mivel tölti az idejét, ha nem színházban játszik?
– Kiállításom nyílik a József Attila Színházban február 13-án, délután 5 órakor. A kilencvenhárom éves Szakonyi Károly drámaíró fogja megnyitni. Az életem most úgy alakul, hogy keveset játszom és sokat ráérek, így a kerámiában élem ki magam. Emellett főzök, tévét nézek, most pedig a születésnapomat ünnepeltem előbb a férjemmel kettesben, majd a családom többi tagjával. Tegnap voltam színpadon, februárban hét-nyolcszor megyek. Kevés ez nekem, többre vagyok hitelesítve! (Nevet.)
– A kerámiák mellett a festményei is helyet kapnak a tárlaton?
– Igen, csak úgy állítok ki. Húsz-harminc festmény, körülbelül ugyanannyi kerámia.
– Az arcokat ábrázoló kerámiamunkáiról, portréiról mindig eszembe jut Szabó István korai hitvallása, miszerint az arc a legfontosabb.
– Így gondolom én is, az arc minden számomra. Színpadi művész valamennyi kollégám, őket látom naponta. Amit látok, azt elteszem. Édesanyám fotográfus volt, lehet, tőle örököltem, hogy lefényképezem, felveszem, amit látok.
– Fontosnak tartja a színház, a képzőművészet felelősségét? Hisz a művészetek üzenetátadó képességében?
– Egész életemben igyekeztem, hogy szépet, jót, maradandót alkossak. De van egy jó üzenetem a filmes világnak is. Üzenem: még élek, fedezzetek fel, öröm lesz!
– Hihetetlen energiája van. Kapaszkodót jelent Önnek a hit is?
– A vallás? Nem annyira. Inkább a hit. A hitem segít mindenben.
Fotó: Lambert Attila
Navarrai Mészáros Márton/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. február 16-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
