Az SaS kormányprogrammal készül a kormányzásra – várják az előrehozott választást

Az SaS kormányprogrammal készül a kormányzásra – várják az előrehozott választást Török Máté2025. 02. 17., h – 12:50

Az SaS állítása szerint véget akar vetni a politikában eluralkodott káosznak, ezért már most dolgoznak egy kormányprogramon, amelyet felkínálnak az ellenzéki pártoknak. A párt által hangoztatott cél, hogy biztosítsák a szavazókat, nem lesz veszekedés, konszenzussal vágnak bele és bármikor készen állnak átvenni az ország irányítását.

„Megírjuk a kormányprogramot és felkínáljuk a PS-nek és a KDH-nak, hogy valóban felkészülten vágjunk neki a választásnak, és leszögezzük a választók előtt, hogy nem fogunk veszekedni, hogy megállapodtunk, hogy megvannak a prioritásaink és képesek vagyunk kormányozni és előbbre vinni az országot” – szögezték le már múlt héten is.

Egyértelműen az előrehozott választásokat szorgalmazzák, sőt úgy tűnik, meggyőződésük: az aktuális kormány nem húzza ki a választási idő végéig.

„Robert Fico kormánya tönkreteszi az országot” – fogalmazott Branislav Gröhling, hangsúlyozva, hogy az elmúlt időszakban csak a saját működésével volt elfoglalva a kormány, ez pedig szerinte a végjáték jele.

Most tehát aktivizálták magukat a liberálisok, és azt próbálják sugallni, hogy felkészülten várják az előrehozott választásokat.

Mint kiderült, fokozatosan ismertetik víziójukat. Először négy területet határozták meg prioritásként és vázolták ezekre vonatkozó terveiket.

1. Gazdaság

A legfontosabbnak az egészséges államháztartást jelölte meg Marián Viskupič az SaS pénzügyekért felelős szakembere, hozzátéve:

ahogy az egy valódi jobboldali párthoz illik

Szerinte a gazdasági növekedés mindennek az alapja. Kifejtette, magasak az adók és akadnak feleslegesek is.

A tranzakciós adót és az édesített italokra kivetett adót az első napon eltörölnénk

– szögezte le. Kitért arra is, hogy a vállalkozások túlzott bürokráciával küzdenek, ezt szükségszerű egyszerűsíteni. Valamint a pénzügyi decentralizációt is betennék a kormányprogramba, mert úgy vélik a pártban, az önkormányzatok helyzetét így tudják javítani.

2. Igazságügy

Mária Kolíková a szakterület felelőse szerint Fico kormányának sikerült elérnie, hogy az emberek elfelejtsék, az állam értük van. A jogállamiságot hangsúlyozva arra is kitért, hogy a korrupciós indexen nagyot zuhantunk, ez a tény pedig magáért beszél.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A Transparency International értékelése alapján 2024-ben Szlovákia 12 helyet csúszott vissza a TI korrupciós listáján (CPI). Pozsony 5 pontot veszített, így jelenleg az 59. helyen áll.

A Transparency International korrupció érzékelési listáján 2024-ben nagyon gyenge eredményt ért el Szlovákia: 

a 47. helyről az 59-re csúszott vissza. 

Mindössze 49 pontot ért el a 10 külünböző index alapján összeállítot listán, ami 5 pontos romlást jelent. Közelítünk ezzel Magyarországhoz, amely a listán az uniós államok közül a legrosszabb helyezést érte el, 41 ponttal a 82. helyen áll, egy szinten például Kubával, de már megelőzi néhány ponttal Albánia és Moldova is.

Szlovákia egy évvel korábban volt a csúcson 

Szlovákia 2023-ban érte el a legjobb értékelést, amikor 54 pontot szerzett a 100 pontos maximumból. 

Hírdetés

Az eredmény bennünket is meglepett, Szlovákia 12 helyet rontott az előző évhez képest, ami még sohasem fordult elő az ország történetében

 – magyarázta Michal Piško, a Transparency International Slovensko (TIS) igazgatója. Szerinte ilyen az uniós országok esetében csak egyszer fordult elő, 2016-ban, amikor Ciprus és Málta esett ekkorát. 

Az ország utoljára 2020-ban állt ilyen rosszul a CPI index szerint, ez a harmadik Fico-kormány utolsó éve volt, 2 évvel a Kuciak -gyilkosság után. Azóta emelkedő pályára állt az ország, ez tört meg most egy komoly zuhanással. A környező országok – Magyarország kivételével – jobban állnak, habár idén kicsit rosszabb értékelést kapott Ausztria, Csehország és Lengyelország is. Az uniós tagállamok közül 5 kapott rosszabb értékelést Szlovákiánál: Magyarország mellett Románia, Bulgária, Horvátország és Málta. 

Ez a Fico-kormány bizonyítványa 

Piško szerint a 2024-es zuhanás már egyértelműen a Fico-kormány „érdeme”. „A 2023-as eredmény elsősorban az előző kormányoknak, a Heger- illetve Ódor-kabinetnek köszönhető” – magyarázta Michal Piško, a TIS igazgatója. Robert Fico kormánya 2023 októberében alakult meg, az év végéig már nem sok intézkedést hozhattak, a Büntető törvénykönyv általuk javasolt módosítását pedig abban az évben még blokkolta az ellenzék. 

Ez már egyértelműen a Fico-kormány bizonyítványa, habár a 2024-es őszi események még nincsenek benne

 – jelentette ki az igazgató. 

A gyenge eredmény elsősorban a kormány korrupcióhoz való hozzáállásának köszönhető. „A Btk. módosítása nagyon problematikus, a büntetések, az elévülési idő csökkentése a korrupciós ügyekben valójában a már eljárás alá vont gyanúsítottak »amnesztiáját« jelentette” – magyarázta az igazgató. Nem segítette az ország megítélését az sem, hogy a kabinet megszüntette a Speciális Ügyészséget és a NAKA-t, amelyek fő feladata éppen a magas szintű korrupció elleni harc volt. 

Jó példa erre a volt speciális ügyész Dušan Kováčik szabadlábra helyezése, ami az igazságügyi miniszter javaslatára történt

 – mondta a szakember. De több olyan, magas beosztású politikus ellen is leálltak az eljárások, akik a jelenlegi kormány szűk köreihez tartoznak, mint például Ján Počiatek (Smer) korábbi pénzügyminiszter, Peter Žiga (Hlas), a parlament alelnöke vagy Peter Kažimír (korábban Smer), a jegybank elnöke. Emellett a kormány sok törvényt mindenféle konzultáció nélkül fogadott el, ami a kormány feletti ellenőrzést gyengülését mutatja. 

A kormánynak nem érdeke a korrupció elleni harc 

A TIS több mint száz hazai szakértőt is megszólított azzal, hogy ők milyennek érzik a korrupció jelenlegi szintjét. 

10-ből 9 szakember úgy látja, hogy a jelenlegi kormánynak nem áll érdekében a korrupció szintjének csökkentése

 – tájékoztatott a felmérés eredményéről Kristína Márová, a TIS munkatársa. A megkérdezettek 70 százaléka úgy véli, hogy a Speciális Ügyészség és a NAKA megszüntetése csak gyengíti a korrpció elleni küzdelmet. A korrupció miatt kiszabható büntetési tételek csökkentsével sem értenek egyet, háromnegyedük ellenzi a csökkentést. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy a korrupció rendkívül súlyos (55%) vagy legalábbis súlyos problémája Szlovákiának. 

Szlovákia romló eredményéről megkérdeztük a kormányhivatalt is, amint válaszolnak, bővítjük a cikkünket. 

Ami a konkrét igazságügyi lépéseket illeti:

a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséghez (NAKA) hasonló szervezeti egységeket hoznának létre, valamint eltörölnék a Büntető törvénykönyv 363-as paragrafusát (amely értelmében jelenleg a főügyész hatályon kívül helyezhet rendőri és ügyészi határozatot).

3. Egészségügy

Az elsődleges cél ezen belül elérhetővé tenni a sürgősségi ellátást, derült ki Tomáš Szalay szavaiból. Az általános orvosok kompentenciáit bővítenék, mert a szakorvosok túlterheltek. Az egészségügyi dolgozók regionális kompenzációjának lehetőségét is felvetette Szalay, mondván, az ország egyes részein fokozott az orvoshiány.

A párt egészségügyi szakértője szerint a lényeg, hogy a páciens valóban az első helyen legyen, és ne csak közhely legyen ez a frázis.

Kifejtették még, hogy az egynapos kórházi beavatkozásokat határozottan támogatják, valamint az egészségügyi biztosítók közötti versenyhelyzetet kiéleznék. Utóbbi ugyancsak jól példázza az SaS „jobboldaliságát”.

4. Oktatásügy

Erről a többi prioritáshoz képest aránylag kevés szó esett, de Ľudovít Paulis, a párt oktatási felelőse nem is jelölt ki radikális irányváltást. Ez nem meglepő tekintve, hogy az alapiskolák tantervi reformját gyakorlatilag az SaS indította el, ezt pedig továbbra is pozitívumnak látják. 

Kilátásba helyezték viszont, hogy rövid időn belül szükséges megkezdeni a középiskolák oktatási programjának megújítását.

+ 13. nyugdíj?

Erik Tomáš munkaügyi ma jelentette be, mekkora lesz a 13. nyugdíj. Így az újságírók is főként erről kérdezték a kapitalista párt képviselőit.

„Mindenannyian megbolondultak” – jellemezte a koalíciót Gröhling, szerinte ugyanis, hogy a decemberben esedékes 13. nyugdíjról februárban tájékoztat a kormány egyértelműen ennek és a félelemnek a jele. Kifejtette:

a december még messze van, a nyugdíjasoknak azt meg is kell élni, ami a jelenlegi egészségügyi helyzetben kihívás.

A pártelnök leszögezte, hogy az ő álláspontjuk adott:

legyen inkább 12 teljesértékű nyugdíj.

Viskupič szerint a 13. nyugdíj intézménye hazárdírozás, mert fenntarthatatlan a rendszer. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »