A legkevésbé a PSD-t, amely eléggé kétkulacsos játékot űz, sőt, Marcel Ciolacu mintha több vasat is tűzben tartana. Odaállította ugyan a pártot a közös jelölt mögé, de ugyanúgy elnéz mellette, mint a (szavazótáborában igen népszerű) szélsőséges jelöltek, illetve (a szociáldemokrata tanácstagokkal jól együttműködő bukaresti főpolgármester) Nicușor Dan mellett, és még Victor Ponta iránt is nagyon megengedő, csak tanácsadói tisztségéből rúgta ki, a pártból nem. Pedig Ponta már bejelentette, hogy fütyül a koalíciós egyezségre, indulni akar az elnökválasztáson, vagy pedig Călin Georgescut támogatja.
Pénteken este a Digi 24 televízióban ismét láthattuk valódi arcát, azt a nyegle és lekezelő modorát, amellyel 2014-ben is felbőszítette az embereket. Ezúttal, a „szuverenista” irány méltó képviselőjeként a nacionalista kártyára tett nagyobb tétet: lazán kinyilvánította, hogy másodrangúnak tartja a magyarságot, és egy fontos minisztérium (a pénzügyi) vezetésére méltatlannak az RMDSZ-t, amelytől a „mérgezett alma”, Crin Antonescu jelölésének ötlete jött. (Mintha nem a saját régi kebelbarátjáról lenne szó, akivel együtt a szavazatok 60 százalékát nyerték el 2012-ben, hogy aztán semmit se valósítsanak meg abból, amit ígértek.) Ponta úgy bírálta a rendszert, mintha nem tartozna maga is a (gyanús kapcsolatokkal rendelkező) haszonélvezői közé; ezzel a kormányfőn is ütni akart, habár neki köszönheti újdonsült szenátori helyét.
Marcel Ciolacu kormányfő bukását egyébként sokan várják, a szélsőséges pártok készítik is a bizalmatlansági indítványt ellene, és ez érthető, hiszen ő tehet a hatalmas államháztartási hiányról, és a rosszul megszervezett elnökválasztásért is felelős bizonyos mértékben; ráadásul a magánrepülőgépes botrányból sem tudja kimosni magát. Tényleg megérdemelné a süllyesztőt, már csak azért is, mert a TikTok legújabb sztárját szemlátomást egyáltalán nem gyötri az ország (általa is okozott) romlása, most azonban az a szomorú helyzet, hogy ő tart valamelyes egyensúlyt a PSD különböző szárnyai között, és a szociáldemokratáknak nincs egy Bolojanhoz hasonló szavahihető (vagy annak látszó) emberük a második vonalban. Ott csupa kompromittált és zömmel magyargyűlölő arcot látni: az olténiai kiskirály Paul Stănescut, Lia Olguța Vasilescu krajovai polgármestert, Mihai Tudose volt kormányfőt, a magánrepülőgépes botrányban szintén érintett Sorin Grindeanu szállításügyi minisztert.
Így válik egyre magabiztosabbá Victor Ponta, a szociáldemokraták fel sem vállalt, meg sem tagadott megváltójelöltje, és így érthetőbb a Bolojant övező remény is.
Fotó: Facebook / Victor Ponta
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


