Folytatja a kormánykoalíció az egyeztetéseket

Folytatja a kormánykoalíció az egyeztetéseket, végső megállapodás még nincs – derül ki a kormánypártok TASR hírügynökségnek adott állásfoglalásaiból.

„Folytatódnak a tárgyalások” – mondta Ľubica Končalová, a Smer-SD sajtóosztályának munkatársa. Ezt erősítette meg Richard Raši beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős miniszter is.

„Amíg nem állapodtunk meg mindenben, addig nem állapodtunk meg semmiben. A tárgyalások eredményéről tájékoztatunk”

– mondta.

Hírdetés

A kormánykoalíció 79 parlamenti képviselővel kezdte. Tavaly Rudolf Huliak, Pavel Ľupták és Ivan Ševčík kilépett az SNS-frakcióból. A Hlas-SD idén három képviselőt veszített: Roman Malatinec csatlakozott az SNS-ből távozókhoz, Radomír Šalitrošt és Samuel Migaľt pedig kizárták a pártból. Huliak képviselői csoportja már korábban bejelentette, hogy kész segíteni a kormánykoalíciót a programja végrehajtásában, de a tárgyalások még zajlanak, és minden azok eredményén múlik.

Több miniszter elképzelhetőnek nevezte a kormányátalakítást, mivel a parlamenti erőviszonyok is változtak.

A koalíció más személyi kérdésekről is tárgyal, például az STVR tanácsának tagjairól.

Több kormánypárti politikus úgy nyilatkozott, a megállapodás után rendkívüli parlamenti ülést is összehívhatnak, melyen lezárnák a személyi kérdéseket, beleértve a házelnök megválasztását.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »