A svéd ügyészség szerint nem szabotázsakció volt a balti-tengeri optikai kábel megrongálása Mészáros Richárd2025. 02. 03., h – 12:42
Svédország elengedte azt a hajót, amelyet korábban azzal gyanúsított, hogy szándékosan rongált meg január végén egy Lettország és Svédország között a balti-tenger fenekén futó optikai kábelt, az ügyészég hétfői bejelentése szerint ugyanis a vizsgálat kizárta a szabotázst.
A közleményben arról tájékoztattak, hogy a kábelek megrongálásához az időjárási körülmények, illetve a felszerelés és a legénység hiányosságai vezettek.
A hivatal az ügyben január 27-én indított vizsgálatot a máltai zászló alatt közlekedő, Vezhen nevű bolgár teherhajó ellen, amelynek üzemeltetője már korábban azt közölte, hogy baleset történt.
Kapcsolódó cikkünk
Külső behatásra vasárnap reggel megrongálódott egy optikai szálas vezeték, amely Lettország ás Svédország között fut a Balti-tenger fenekén – közölte a lett kormányfő.
A tájékoztatás szerint a lett haditengerészet a NATO-val összehangolja tevékenységét és járőrt küldött egy olyan hajó átvizsgálására, amely feltehetőleg a károkat okozhatta. Hozzátette, hogy két másik hajó esetében is vizsgálódnak.
Evika Silina lett miniszterelnök az ügyben rendkívüli kormányülést hívott össze. „Megállapítottuk, hogy nagy valószínűséggel külső behatásra jelentős károk keletkeztek” – jelentette ki Silina a kabinet ülését követően.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök az X-en közölte, hogy hazája szorosan együttműködik a kérdésben Lettországgal és a NATO-val is.
Az érintett vezeték a lett Ventspils települést köti össze a svédországi Gotland szigetével.
A NATO december végén fokozta balti-tengeri jelenlétét, miután a finn hatóságok szabotázs gyanúja miatt feltartóztatták a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózó, de az EU szerint Oroszország úgynevezett árnyékflottájához tartozó Eagle S nevű tartályhajót, amely horgonyát a tengerfenéken végighúzva okozhatta december 25-én a károkat az Estlink 2 finn–észt villamosvezetéken, és négy másik távközlési kábelen. Tavaly és tavalyelőtt több hasonló eset is volt, amelyek esetében nyugati tisztségviselők nem zárják ki külföldi szabotázsakció lehetőségét sem.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


