Egy javaslat szerint 65-ről 70 évre emelnék a gépjáművezetői kötelező alkalmassági vizsgálat korhatárát

Egy javaslat szerint 65-ről 70 évre emelnék a gépjáművezetői kötelező alkalmassági vizsgálat korhatárát

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselőinek törvénymódosítási javaslata szerint, melyet már a parlament elé terjesztettek, 65 évről 70 évre emelkedne a gépjárművezetők kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatának életkori határa.

A kereszténydemokraták javaslata értelmében a 70 év feletti gépjárművezetőknek ötévente kellene orvosi vizsgálatnak alávetniük magukat annak bizonyítása érdekében, hogy egészségügyi szempontból alkalmasak a gépjárművezetésre. Ha az adott évben megjelennének általános egészségügyi szűrővizsgálaton a háziorvosuknál, ennek eredménye elfogadható lenne a vezetői alkalmasság igazolására.

A képviselők indoklása szerint a módosítás célja az életkori határ emelése mellett az, hogy egyszerűbbé tegyék az eljárást az idősebbek számára, csökkentve az adminisztratív és anyagi terheket.

Hírdetés

A javaslat beterjesztőinek véleménye szerint a 65 és 70 év közötti gépjárművezetők többsége megfelelő egészségi állapotban van ahhoz, hogy biztonságosan vezethessen,

így a korhatár emelése indokolt. A törvénymódosítás elfogadása esetén a változások a jövő évtől lépnének életbe.

(NZS/Felvidék.ma/refresher)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »