Január 19–26. között zajlik az ökumenikus imahét. A Szombathelyi Egyházmegyében is több településen összegyűlnek a keresztények, hogy közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Az imahét szombathelyi programjának január 23-án a Sarlós Boldogasszony-székesegyház adott otthont. Igét hirdetett Székely János katolikus, Steinbach József református, valamint Szemerei János evangélikus püspök.
A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, amit a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak 325-ben.
Az évforduló kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint. Azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny, és amely arra hív bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, hogy még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe.
A székesegyházban megtartott programon három püspök hirdetett igét.
Szemerei János evangélikus püspök a napra rendelt olvasmányhoz kapcsolódva elmondta: már Izajás próféta idején is a békéért, az Istenben való összetartozás felismeréséért imádkoztak az emberek. Az ökumenikus imahét is jó alkalom arra, hogy megfogalmazzuk:
– mondta a 133. zsoltárhoz kapcsolódó igehirdetésében Steinbach József református püspök. Hangsúlyozta: mindannyian egyetértünk abban, hogy az Úr nélkül nincs áldás. Egyetértünk abban, hogy Jézus szeretetére szorulunk. Egyetértünk abban, hogy szükségünk van Jézusra, mert egy határon túl nem tudjuk emberi erővel megoldani problémáinkat. Egyetértünk abban is, hogy szükségünk van egymásra.
Székely János szombathelyi megyéspüspök a Niceai Zsinat körülményeiről beszélt a megjelenteknek, amelyen megfogalmazták a ma is használt hitvallást. Kiemelte: a zsinatnak a ma élő emberekhez is van üzenete. Az igazi egység csak az igazságban és az igazság által található meg és őrizhető meg.
Az igehirdetések után a megjelentek közösen mondták el az apostoli hitvallást, majd a három püspök áldásával zárult az imahét csütörtöki programja.
Az imahét székesegyházi programja visszanézhető a Szombathelyi Egyházmegye YouTube-csatornáján:
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


