Ternyák Csaba egri érsek az ökumenikus imahéten: A Lélek összekapcsol mindannyiunkat

Ternyák Csaba egri érsek az ökumenikus imahéten: A Lélek összekapcsol mindannyiunkat

Az ökumenikus imahét ötödik napján, január 23-án az egri református templomban imádkoztak együtt a különböző keresztény felekezetek. A megjelenteket Tóth Imre református lelkipásztor köszöntötte. Az imaalkalmon Ternyák Csaba egri érsek hirdetett igét.

Ma minden a lélekről beszél, arról a lélekről, amely összekapcsol mindannyiunkat, keresztényeket, egy közösséget formál belőlünk a mai estén is – fogalmazott igehirdetésében Ternyák Csaba egri érsek. A főpásztor elmondta: az imahét tematikáját adó niceai hitvallás, valamint az apostoli hitvallás csodálatosan összefoglalja azt a hitet, amelyet a keresztények különböző felekezetei vallanak. A háromszemélyű egy Istent és Krisztus valóságos isteni és valóságos emberi voltát egyaránt hisszük.

„Mindannyiunknak a szívében meg kell hogy gyulladjon, fel kell hogy villanjon a Szentléleknek a tüze. Azért, hogy egymásra tudjunk hangolódni a közös hitben. Abban a közös hitben, hogy a feltámadt Jézus és a mennyei Atya elküldte nekünk a feltámadás után pünkösdkor Isten szent lelkét. És ez a Szentlélek azóta itt van közöttünk.

Mindazoknak az embereknek a közössége, akik ezt a közös hitet vallják. Itt a városban, a régióban, az országban, Európában, szerte az egész Földön.”

Hírdetés

A Szentlélek általi egység nemcsak ennek a kornak az embereit gyűjti egybe, hanem az elmúlt korok keresztényeit és a jövő keresztényeit is. Meg kell hogy erősödjünk a Szentlélekben. Kérjük tehát tőle, hogy újítson meg bennünket, újítsa meg felekezeteinket, újítsa meg egyházainkat! – buzdított Ternyák Csaba.

A főpásztor beszéde végén úgy fogalmazott: mi, akik a Szentlélek adományaiban és ajándékaiban részesültünk, nyissuk meg a szívünket és a szemünket, hogy életünkben felismerjük azokat az ajándékokat, amelyeket nap mint nap az Úristen készít nekünk a hitben.

– zárta beszédét Ternyák érsek.

Forrás és fotó: Federics Róbert/Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »