A Wagner Viktória Emlékbizottság, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, a „Jó, hogy vagy” Életvédők Szövetsége, a Szociális Testvérek Társasága és a Boldog Ceferino Intézet január 21-én emlékestet szervezett a harminc éve elhunyt szociális testvér és zöldkeresztes védőnő tiszteletére Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az eseményen részt vett Székely János püspök is.
Wagner Viktória zöldkeresztes védőnő és szociális testvér Parasznyán született 1907. július 7-én. 1929-ben, 22 évesen kérte felvételét a Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társaságába. Itt kapott iránymutatást a védőnői hivatás választásához is. Szerzetesi fogadalmát 1935-ben Nagyváradon, örökfogadalmat pedig 1945-ben Budapesten tette le.
Élete középpontjában az Eucharisztia állt. Lélekben felkészült a vértanúságra: „Az én életem a teljesen kimerített élet lassú vértanúsága kell hogy legyen.” „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint ha valaki életét adja barátaiért.”
1933-ban szerezte meg védőnői diplomáját, és a Zöldkeresztes Védőnői Szolgálat keretében kezdte meg tevékenységét Gyöngyösön. Ezután dolgozott Szegváron, ahol szülőotthont és egészségházat is alapított, majd Szentesen, ahol vezető védőnő volt, anyák iskoláját és elsősegély tanfolyamokat szervezett, valamint ellátta a zsidó iskolát is. Emiatt büntetésből visszahelyezték Szegvárra, ahol az anya- és csecsemővédelem mellett háztartási és gazdasági ismereteket oktatott, népfőiskolát és tanyai népmissziót szervezett, ifjúsági csoportokkal foglalkozott.
Védőnői Szolgálatot teljesített Csíksomlyón is, de a legjobb tíz évét Kistemplomtanyán (Bordány) töltötte, a „jó tanyai magyarok” között, ahol a cigányokat is ő gondozta. Az ifjúságtól azonban el volt tiltva.
Utolsó szolgálati helye Kiskundorozsma volt, ahol 1958. november 1-től 1967. február 12-ig, nyugdíjazásáig látta el védőnői szolgálatát, és ahol a cigánytelep közösségének és családjainak gondozása is hozzá tartozott. Haláláig, 1994. december 6-ig élt itt.
Teljesítette vállalt küldetését: az emberek feltétel nélküli szeretettel való szolgálatát és segítését. Cselekedetei, védőnői tevékenységei, a szülőknek, a rászorulóknak és bajbajutottaknak adott tanácsai hozzájárultak az élet elfogadásához, tiszteletéhez, így életvédő szemléletével, szerepével legalább tizenegy gyermek köszönheti neki életét az abortusz helyett. Példás istenhite, emberszeretete, alapos, sokoldalú műveltsége, érdeklődése, magas szakmai felkészültsége ma is példaképe a róla emlékezőknek.
A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE), a Védőnőkért, Új Szülőkért és Újszülöttekért Alapítvány és a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége (MVSZSZ) ma is gondozza és ápolja Wagner Viktória szellemi-lelki és tárgyi hagyatékát.
1998. május 26-án a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége (MVSzSz) emléktáblát helyezett el és avatott fel Wagner Viktória szülőházának falán, 2000. augusztus 22-én pedig személyes bútorait, tárgyait és a védőnői szolgálatához kapcsolódó felszereléseit parasznyai szülőházába szállíttatta, ahol emlékszobát rendeztek be. A parasznyai védőnők lehetővé teszik az odalátogatóknak az emlékszoba megtekintését.
Wagner Viktória születésének 100. évfordulóján, 2007-ben emléktáblát avattak Szeged-Kiskundorozsmán, a Szent János tér 6. szám alatti ház falánál, és utcát neveztek el róla.
Sírját a kiskundorozsmai temetőben 2024-ben védett sírrá nyilvánította a Nemzeti Örökség Intézete.
2024. október 8-án az MVSZSZ kezdeményezésére létrejött a Wagner Viktória Emlékbizottság, amelynek célja, hogy a névadó életpéldáját, hitbeli elköteleződését, szociális érzékenységét és a szegények, elesettek, cigányok támogatását, segítését a ránk hagyott emlékek alapján összegyűjtse, gondozza, feldolgozza, és minél szélesebb körben megismertesse, bemutassa, élővé tegye – segítve a boldoggá avatásához vezető folyamatot.
*
A szociális testvér és védőnő hitvallásának és életpéldájának emléket állító rendezvénysorozat első állomásaként 2024. december 5-én Wagner Viktóriára, életútjára, munkásságára és örökségére emlékeztek Kiskundorozsmán sírjánál és emléktáblájánál, valamint köszöntőkkel és visszaemlékezésekkel a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.
Az emlékbizottság által szervezett eseménysorozat célja, hogy Wagner Viktória emlékezetét és életművét még szélesebb körben, a mai kor embere és közösségei számára is ismertté tegyék.
A 2025. január 21-én a Sapientia Főiskolán tartott emlékesten – az előzetesen száz főre tervezett eseményen végül – több mint kétszázan vettek részt. Az eseményen kiemelt szerepet kapott Wagner Viktória SSS kikezdhetetlen hitének és a cigánysággal való pasztorációs szeretetszolgálatának, az emberek életének, testi-lelki egészség védelmének jelentősége. A program lehetőséget biztosított az előadók számára a megemlékezésre és méltatásra, akik Wagner Viktória életének egy-egy jelentős értékét hordozó részét mutatták be a hallgatóságnak.
Ünnepivé tette a megemlékezést a Premontrei Nyitott Ház Zsámbéki Tanoda diákjaiból álló kórus műsora.
A jó hangulatú, sokszor szívet gyönyörködtető, néha szívszorító történetek után kötetlen beszélgetésre volt lehetőség.
2025-ben további eseményeket szerveznek Wagner Viktória életének, hitéleti eseményeinek és védőnői tevékenységének helyszínein, színes, több nemzedéket megszólító programokkal, meglepetésekkel. A szervezők várják a jelentkezőket, csatlakozókat, javaslatokat, tárgyi emlékeket (újságcikkek, fotók, tárgyak stb.), valamint a közvetlen és közvetett személyes élményeket (név, elérhetőség, téma megjelöléssel) az [email protected] e-mail-címre. A tárgyban tüntessék fel: Wagner Viktória.
Forrás és szöveg: Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének (MVSZSZ) elnöke, a Wagner Viktória Emlékbizottság megalapítója
Fotó: Thaler Tamás
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


