A Szudáni és Dél-szudáni Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Stephen Ameyu Martin Mulla bíboros, jubai érsek arra kérte a keresztény híveket és a társadalom minden tagját, hogy kerüljék a bosszút, és fogadják be a megbocsátást, a szeretetet és a megértést.
A Szudánban tartózkodó dél-szudáni menekültek ellen a közelmúltban elkövetett brutális támadást követően Mulla bíboros, a Szudáni és Dél-szudáni Katolikus Püspöki Konferencia (Sudan/South Sudan Catholic Bishops’ Conference, SSSCBC) elnöke felhívást intézett a lakossághoz, hogy a veszteség okozta súlyos fájdalom közepette ne keressék a bosszút.
A mostani helyzetet az váltotta ki, hogy a Szudán déli részén található, Al-Dzsazíra állam központjában, Wad Madani városban a helyi milícia az ott menedéket talált dél-szudániak közül sokakat meggyilkolt, köztük számos gyereket és nőt.
A jubai érsek megjegyezte, hogy a dél-szudániak elleni erőszakos cselekmények mozgatórugói az elnyomó rezsimek és az olyan rendszerek, amelyek megfosztják méltóságuktól az embereket hitük, etnikai vagy politikai hovatartozásuk miatt.
„Felhívásunk a szeretet, a megbocsátás és a megértés elvein alapul, amelyeket Krisztus tanít nekünk – fogalmazott. – A szörnyű támadásokkal kapcsolatban arra kérjük szeretett dél-szudáni népünket, hogy tanúsítson önmérsékletet és együttérzést. Bár az eseményekből fakadó fájdalom és harag érthető, arra kérjük önöket, hogy tartózkodjanak attól, hogy bosszút álljanak a szudáni menekülteken, a népünk között” – mondta a bíboros a nyilatkozatában. Hozzátette: „Sokan közülük ugyanattól a zsarnoki kormánytól menekülnek, amely erőszakot követett el ellenünk. Ők is egy brutális, kegyelmet nem ismerő rendszer áldozatai”.
A bíboros aggodalmát fejezte ki a bosszúállással kapcsolatban, mondván, hogy az tovább fokozza a konfliktust és a gyűlöletet.
Mulla bíboros elismerését fejezte ki az összetartásért, ami a dél-szudáni közösségben megmutatkozott, és imáiról biztosította az érintett családokat, akik gyászolják szeretteiket. Továbbá arra hívta őket, hogy vegyenek részt a párbeszédben, segítsék elő az együttérzés növekedését és építsék a megértés hídjait. A bíboros megjegyezte, hogy mindezzel „tisztelgünk az elvesztett emberek emléke előtt, és hozzájárulunk egy olyan jövőhöz, amelyben béke, igazságosság és megbékélés uralkodik”.
„Gondolataink és az imáink az áldozatok családjaival vannak, és együttérzünk azokkal, akik gyászolnak ebben az elviselhetetlen helyzetben – mondta. – Büszkék vagyunk az egységre és az ellenállóképességre, amely a dél-szudáni közösségeinket jellemzi. Együtt kell dolgoznunk a gyógyulásért és az újjáépítésért, egy olyan társadalmi környezet kialakításáért, amelyben minden ember biztonságban és megbecsülve érezheti magát, származásától függetlenül.”
Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


