A Szentatya január 16-án, csütörtökön fogadta a Vatikánban az Albániából érkezett vallásközi küldöttség tagjait, akik a helyi bektási muszlim közösség vezetőjének kíséretében érkeztek az audienciára. A vallásközi párbeszéd egyedülálló szerepet játszik egy olyan jövő építésében, amely a kiengesztelődésre, az igazságosságra és a békére támaszkodik – fogalmazott a pápa.
Ezekben a nehéz időkben mindannyiunk hivatása az, hogy elutasítsuk az erőszak és a széthúzás logikáját, helyette pedig a találkozás, a barátság és az együttműködés logikáját válasszuk, hogy a közjót keressük – ezt hangsúlyozta Ferenc pápa azon az audiencián, amelyen az Albániából érkezett delegációt fogadta az Apostoli Palota könyvtárában.
A küldöttség vezetője Hadxi Baba Edmond Brahimaj volt, aki a tiranai muszlim bektási közösség élén áll.
Valahányszor vallási vezetők a kölcsönös megbecsülés légkörében összegyűlnek és elkötelezik magukat a találkozás kultúrájának előmozdítására a párbeszéden, a kölcsönös megértésen és az együttműködésen keresztül, megújul bennünk a remény egy jobb és igazságosabb világ iránt. Korunknak milyen nagy szüksége van erre a reményre! – mutatott rá beszédében a Szentatya, majd emlékeztetett rá, hogy a Katolikus Egyház, Albánia és a bektási közösség baráti kapcsolatai mindannyiunk javát szolgálják. Remélhetőleg ezek a szálak tovább erősödnek a népek közötti testvériséget és békés együttélést szolgálva.
A pápa felidézett több baráti találkozást a bektási közösség és a Katolikus Egyház között, így például a balkáni békéért 1993-ban tartott imát vagy a 2011-es az assisi imavilágtalálkozót a békéért.
Ferenc pápa meggyőződése az, hogy a bektási közösség, a többi albániai muszlimmal, kereszténnyel és más hívővel együtt, hozzájárulhat a kiengesztelődéshez és a kölcsönös gazdagodáshoz nemcsak Albániában, hanem Kelet és Nyugat összekötő hídjaként is. A jelenlegi kihívások ellenére a vallásközi párbeszédnek egyedülálló szerepe van a kiengesztelődésre, igazságosságra és békére épülő jövő megteremtésében, amelyre a világ népei, és különösen is a fiatalok, nagyon vágynak.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


