Horvát elnökválasztás – Alacsonyabb a részvétel, mint öt éve

Horvát elnökválasztás – Alacsonyabb a részvétel, mint öt éve

Horvát elnökválasztás – Alacsonyabb a részvétel, mint öt éve Mészáros Richárd2025. 01. 12., v – 13:30

Az öt évvel ezelőttinél kevesebben mentek el szavazni vasárnap délelőtt a horvát elnökválasztás második fordulójában.

Az országos választási bizottság (DIP) adatai szerint délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosultak 13,80 százaléka járult az urnákhoz, míg 2019-ben ugyanez az arány 18,87 százalék volt.

A december 29-én tartott első fordulóhoz képest viszont valamivel nagyobb volt a szavazási kedv, a részvételi arány ugyanakkor csak mindössze 0,2 százalékponttal haladta meg a két héttel korábbit.

A választás nyugalomban zajlik, rendkívüli eseményről nem érkeztek hírek vasárnap délig. A legnagyobb részvételi arányt az észak-horvátországi Varasd (Varazdin) megyében, Isztria megyében és a közép-horvátországi Károlyváros (Karlovac) megyében mérték.

Hírdetés

Az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie az abszolút többséget, így az első két helyezett, Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt és a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje, Dragan Primorac részvételével zajlik a második forduló.

A két héttel ezelőtt tartott szavazáson Milanovic a voksok 49,09, míg Primorac a szavazatok 19,35 százalékát szerezte meg.

A pénteken közzétett legutóbbi közvélemény-kutatások Milanovic győzelmét vetítik elő, eszerint a jelenlegi elnök a voksok 62,5 százalékára számíthat.

A szavazóhelyiségek reggel hét órától este hét óráig vannak nyitva, és valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exit poll eredményeket közvetlenül az urnazárás után hozzák nyilvánosságra. Az első hivatalos részeredmények már 19.30 órától várhatók.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »