Egy 23 éves nőt gyanúsítanak pénzmosással a dunakeszi nyomozók
A gyanú szerint a nő – egy ismerőse kérésére – WISE számlát nyitott, majd 2023 februárjában, adathalász program segítségével, egy csomagküldő szolgálat adatait felhasználva, a sértettől közel 600 000 forintot csalt ki.
A sértett kapott egy e-mailt a csomagküldő szolgálat logójával, benne a hivatalosnak tűnő tájékoztatással a termék feladásának módjáról és egy linkkel. Erre kattintva egy olyan adatlapon találta magát, ahol a bankkártyája adatait kérték tőle. Sajnos meg is adta azokat. A sértett később azzal szembesült, hogy bankszámlájáról a fenti összeg hiányzik. Ezt a gyanúsított először a saját számlájára utalta, majd az összeget tovább utalta egy ismeretlen bankszámlára.
Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók H. Alinát gyanúsítottként hallgatták ki pénzmosás vétség elkövetése miatt. A bűncselekmény elkövetését elismerte, bár elmondása szerint nem volt tudomása arról, hogy ezzel bűncselekményt követ el. Végül készpénzben, az összeg 10 százalékát kapta meg azért, hogy a pénzt tovább utalta.
Az ügyben folytatott eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság munkatársai lezárták és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »