A többéves hagyománynak megfelelően a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium a helyi InGenium Alapítvánnyal karöltve idén is életre hívta a természettudományi és képzőművészeti téli tábort.
Az résztvevők hétfőtől öt tartalmas napot tölthetnek az intézményben, a szervezők ezúttal is a 6–8. osztályos tanulókat várták a táborba. A természettudományok iránt érdeklődő diákok napközben játékos, ugyanakkor ismeretterjesztő és tudományos foglalkozásokon nyerhetnek bepillantást a kémia, a fizika, a biológia, a matematika és a programozás izgalmas világába, míg a művészpalánták a festészet, a grafika, a szobrászat és a fotózás segítségével ismerkedhetnek meg az alkotás új dimenzióival. Az esti órákban szabadidős foglalkozások várják a résztvevőket.
– Idén száz diákot fogadtunk, hetvenen a természettudományi, harmincan pedig a képzőművészeti táborba jelentkeztek. A tanári karunk szerencsére ezúttal is nyitott volt, mintegy harminc szaktanár foglalkozik a résztvevőkkel, és igyekszik minél izgalmasabbá varázsolni ezt a pár napot a tanulók számára. Az anyagi hátteret az előző évekhez hasonlóan az InGenium Alapítvány biztosította, míg a szakmai részről iskolánk gondoskodott. Örülünk neki, hogy idén is ilyen sokan csatlakoztak hozzánk, jólesik látni, hogy a felsősök igyekeznek tartalmasan eltölteni legalább a szünet egy részét, és nem zárkóznak el egy kis tanulástól, a tudomány világától, új dolgok megismerésétől ilyenkor sem – nyilatkozta a téli tábor kapcsán Bakos Tímea, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatója.
A tábor hétfőn kezdődött és péntekig tart.
Forrás: magyarszo.rs
The post Tartalmas szünidő a Bolyaiban appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »