A legismertebb Škodák mellett egészen különleges járműveket is használnak a rendőrök, sőt, nem csak nekik vannak rendőrautóik.
Minden korábbinál cifrábbá vált a rendőrautó-állomány idehaza 2024-ben, az elektromos BMW-től a kínai SUV-ig számos érdekes modellre került fel a kék-fehér matricázás, a villogó és a „Szolgálunk és védünk” szlogen – írja a vezess.hu.
A lap kérdésére az ORFK azt válaszolta, hogy a rendőrség személyautó-állománya jelenleg 5799 járműből áll, legnagyobb számban Škoda, Audi, Mercedes és Suzuki márkájú járművekkel rendelkezik. Azt nem árulták el, hogy melyik márkából hány darab tartozik a flottához.
A járműveket két csoportra lehet osztani: a felmatricázottakra (azaz a járőrautókra), és az úgynevezett civil külsejű rendőrségi autókra.
„A rendőrség által használt közúti és terepjáró személygépjárművekből 3391 darab rendőri jelleggel ellátott”
– írta az ORFK, ezek a kék-fehér, feliratos, szirénával ellátott járművek. A maradék 2408 darab pedig a civil megjelenésű.
Tíz csúcskategóriás elektromos BMW-t vásároltak 282,35 millió forintért novemberben „a töltésüket biztosító berendezéssel együtt”, így járművenként bruttó 28,2 millió forint volt a 286 lóerős villany SUV-ok ára. Ezekből az új rendőrautókból a Budapesti Rendőr-főkapitányság kettőt, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ egyet, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Somogy, a Fejér, a Zala, a Pest, a Veszprém és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság pedig szintén egyet-egyet kapott – írja a lap.
Az év vége felé aztán további BMW-kből lett rendőrautó: a márka debreceni gyára adott a város rendőrségének három darab BMW 330i Touringot és egy BMW 330i Limousine-t. A BMW még 2024 elején kereste meg Debrecen városvezetését azzal a szándékkal, hogy támogatnák a várost néhány rendőrautóval.
Ugyan a jelenlegi pontos márka-lista nem ismert, pár évvel ezelőtt, 2018-ban közzétette a rendőrség, milyen gyártóktól származó járművek alkotják a flottáját: Audi, Avia, BMW, Chevrolet, Chrysler, Citroen, Credo, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Hidromil, Honda, IFA, Ikarus, Isuzu, Iveco, Kraz, Lada, Land Rover, MAN, Mercedes, Mini Cooper, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Rába, Renault, Scania, Seat, Škoda, Smart, Subaru, Suzuki, Toyota, UAZ, Volvo, VW. Mint írják, elképzelhető, hogy ebből azóta kikopott néhány, de újak is kerültek be közéjük.
Hat évvel ezelőtt az akkori közlés szerint 8413 darab járművet használt a rendőrség, vagyis jelentős a csökkenés.
Miközben 5799 darabra csökkent az ORFK járműállománya, az elmúlt években egyre több önkormányzat vásárolt magának ilyen-olyan személyautókat, amelyekből rendőrautók lettek. Ezek privát járművek, melyek többségéből felmatricázott, és a rendőrségi kommunikációs hálózatba bekötött rendőrautó lett. Ezeket az adott településen használhatják az egyenruhások.
Három márka modelljei a legnépszerűbbek az önkormányzatoknál: összesen 42 darab Daciát (ebből 35 Dustert), 29 Suzukit (ebből 19 Vitarát) és 18 Škodát vettek és adtak tovább az önkormányzatok és helyi alapítványok. Ezeken túl igen vegyes az összetétel: Chevrolet Lacetti, elektromos Nissan Leaf, hatalmas dízelmotorral szerelt Jeep Liberty, Kia Sportage, már nem gyártott Škoda Yeti, Ford Transit kisbusz, Fiat Quobo, és még Lada 4×4 is.
A rendőrségi autóflotta 2018-as méretéhez képest a 2024-es egyértelműen csökkent, melynek egy része valószínűleg törésből adódik. Az ORFK közlése szerint „a közúti és terepjáró személygépjárművek a 2023. évben 1616 esetben, 2024. I. félévében pedig 724 alkalommal sérültek, egyes járművek több káresemény kapcsán is érintettek”. Viszont a lap által megismert érdekes adat, hogy
az állomány kevesebb, mint 1 százaléka, 53 gépjármű rendelkezik csak casco biztosítással.
Ezek többsége bérelt, vagy adományozási szerződés alapján kötelezett, valamint új és nagy értékű járművek. A rendőrségi járművek költséghatékonysági szempontból, eltekintve pár kivételtől, általánosságban nem rendelkeznek casco biztosítással.
Kiderült továbbá az is, hogy 5,5 milliárd forint volt 2023-ban a rendőrautók üzemanyagköltsége, ami 948 439 forint járművenként, a javításra fordított összeg pedig 2,9 milliárd forint volt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »