Megkoszorúzták Komáromban Duray Miklós emléktábláját

Megkoszorúzták Komáromban Duray Miklós emléktábláját

2025. január 8-án a Felvidéki Értékőrzők és a Kárpátia Sport Polgári Társulás főszervezésében, továbbá a SZAKC, Komárom város, az INTERCAD vállalat, valamint több civil és társadalmi szervezet, mindezekhez társultan a történelmi egyházak lelki vezetőinek közreműködésével koszorúzási ünnepséget tartottak Komáromban Duray Miklós politikus, közíró, címzetes egyetemi docens emléktáblájánál.

Az ünnepség a neves politikus – immáron történelmi személyiség – születésének 80. évfordulójához kapcsolódó rendezvénysorozat első programjaként valósult meg. Duray Miklós 2025. július 18-án töltötte volna be 80 életévét.

Az emléktábla elhelyezésére a korábbi esztendőben, 2024. január 8-án, az Eötvös utca 3. szám alatti INTERCAD hajótervezési vállalat épületének külső falán került sor, amivel egybekötötten megemlékeztek az 1994. január 8-án tartott Komáromi Nagygyűlés 30. évfordulójáról is.

A jelenlegi ünnepséget Mihacs Szilvia, a Felvidéki Értékőrzők alelnöke nyitotta meg, név szerint üdvözölve a magas pozíciókat betöltő társadalmi és politikai szervezetek küldötteit. A rendezvényen egészségügyi okokból kifolyólag nem tudott jelen lenni Nacsa Lőrinc Nemzetpolitikáért felelős államtitkár, viszont részt vett Újvári Zoltán beosztott diplomata.

Ünnepi beszédet mondott Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, aki szavaiban visszautalt Keszegh Béla, Komárom város polgármesterének tavaly elhangzott szavaira, mely szerint Duray minden egyes szavának súlya volt, és szavai mindig hitelesek voltak, tevékenységét az alaposság, felkészültség, szakértelem jellemezte.

Az elnök megemlékezett Esterházy Jánosról is, akinek hamvait hazahozták szülőföldjére, mindezt összekapcsolta az Esterházy Akadémia tevékenységével, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nemcsak a hamvakat kell őrizni, de a lángot is szítani kell.

Duray Miklós emléktáblájának helyszínét szakrális helyként méltatta, de fontosnak tartotta hangsúlyozni:

Mit sem érnek a megemlékezések, mit sem érnek a koszorúzások, hogyha abból az életpályából, abból a hagyatékból, abból a kiállásból (Durayra utalva) a mindennapjainkban a közéleti tevékenységünkbe … nem építünk be semmit.

A pártelnök fontosnak tartja Durayt követően az alaposságot, felkészültséget, szakértelmet, hogy eredményeket tudjanak felmutatni.

Nem elég szép gondolatokat megfogalmazni, … mindenkinek a maga helyén, a maga módján és a maga tisztségében (és ez rám is kellő súllyal vonatkozik) a lehető legfelkészültebbnek, a lehető legnagyobb szakértelemmel felvértezettnek kell lenni – hangsúlyozta Gubík László.

A továbbiakban beszédet mondott Somogyi Alfréd református lelkész, egyetemi docens, a SZAKC 2024 novemberében megválasztott elnöke, aki szónoklata elején hangsúlyozta:

Kaptunk az Úristentől nagy személyiségeket is, olyanokat, akik világos különbséget tudtak tenni a kompromisszum és a magalkuvás között, az egyéni és a közösségi érdek között.

Hírdetés

A szónok itt visszautalt az 1989-es rendszerváltást követő évek időszakára, az FMK valamint az Együttélés megalakulására, az ezzel kapcsolatos eltérő nézetekre, eltérő utakra, így a valódi egység kialakulásának ellehetetlenülésére, amely Duray elképzeléseit is gátolta. Mindezt fokozottan nehezítette a szlovák politikai vezetésnek a magyar nemzeti kisebbséghez való viszonyulása.

A példabeszédek könyvében azt olvassuk, az igaznak az emlékezete áldott  – hangsúlyozta Somogyi Alfréd – A Komáromi Nagygyűlés 31. évfordulóján Duray Miklós emléktáblájánál egy igaz magyar ügy és egy igaz magyar ember emléke előtt hajtunk fejet.

Amikor Miklósra emlékezünk, legyen benne a gondolatainkban az is, hogy egy olyan tiszta és egyenes emberre emlékezünk, akinek a tartása, akinek a gondolatai rémületet keltettek a szlovák államapparátus jelentős részében, a sajtó meghatározó tényezőiben és sajnos a felvidéki magyar értelmiségében is…

Duray Miklós jogokat védett, illetve akart védeni. Azokét is, akik nem értettek vele egyet, mert nem értették meg őt.

Somogyi Alfréd visszaemlékező s méltató szavai tisztelettel adóztak a sok gáncsolást megélő Duray Miklós emlékének.

 

Nacsa Lőrinc Nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelét Hideghéthy Andrea, a SZAKC ügyvezető igazgatója olvasta fel, amely főként az egy nemzetben gondolkozást, a nemzeti összetartozás jelentőségét hangsúlyozta, és ezzel kapcsolatosan utalt Duray Miklós tevékenységére, aki az egyetemes magyarság felemelkedését szolgálta.

Nacsa Lőrinc: Duray Miklós az egyetemes magyarság felemelkedését szolgálta

Pallag György, a Felvidéki Értékőrzők elnöke az eredetileg Turi Török Tibor szobrászművész által megalkotott, egy éve felavatott domborműves emléktábla történetét osztotta meg a jelenlévőkkel.  Ebből megtudhattuk, hogy az emléktábla eredetileg az Esterházy Akadémia részére készült, s ennek másolatát helyezték el a jelenlegi helyszínen.

A szervezet elnöke a továbbiakban reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő években szintén tartalmas ünnepségekkel emlékeznek meg Duray Miklósról.

A rendezvényt Nátek Eszter, a Selye János Gimnázium diáklányának csengő énekhangja, valamint Nagy Ferenc versmondó szavalata tette ünnepélyessé:

..Én dolgozik akarok. Elegendő / harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, / egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés. (József Attila: A Dunánál)

Az ünnepség végén Kiss Róbert atya, általános érseki helynök, kanonok, esperes-plébános megáldotta a jelenlévő közösséget, és hasonlóan, Somogyi Alfréd református lelkész Isten áldását kérte a gyülekezetre.

Duray Miklós emléktáblájának megkoszorúzása nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Az összejövetel a Csemadok helyi szervezetének székházában tovább folytatódott.

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »