Veres András újraszentelte a győri Prohászka Ottokár orsolyita gimnázium kápolnáját

Veres András újraszentelte a győri Prohászka Ottokár orsolyita gimnázium kápolnáját

Búcsúnapján újra megnyílt a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda kápolnája, melyet január 7-én, vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan Veres András püspök újraszentelt.

A szentmise elején Simon Dávid iskolalelkész köszöntötte Veres Andrást, akit 25 évvel ezelőtt szentelt püspökké II. János Pál pápa. Az ünnep fényét emelte Hencz Márton püspöki titkár részvétele.

A felújítás után újra megnyíló kápolna búcsúnapján a 7–12. évfolyam osztályainak diákjai képviselték közösségüket a szentmisén. Udvardi Erzsébetnek a háromkirályok imádását ábrázoló oltárképe és az alsó tagozatos gyerekek csodálatos éneke az ünnepre irányította a figyelmet.

Veres András prédikációjában a betlehemi csillag mai életre vonatkozó értelmezésére hívta a jelenlévőket. Hangsúlyozta, fontos feladat, hogy a diákok számára a szülők és az iskola tanárainak csillaga egy irányba irányítson, s így a diákok felnőtté válva a Betlehemben született Jézus Krisztusra mutató tanúságtevő csillagok lehessenek.

Hírdetés

A szentmisét követően az intézmény aulájában az óvodások köszöntő műsora után a megyéspüspök megáldotta a kalácsokat, melyekből az intézmény minden óvodása, diákja, pedagógusa, dolgozója részesült, ezzel is bekapcsolódva az újra megnyíló kápolna búcsúünnepébe.

Szöveg és fotó: Jakab Gábor

Forrás: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »