Duray Miklós azzal, hogy a felvidéki magyarság boldogulásáért dolgozott, az egyetemes magyarság felemelkedését szolgálta – szögezte le Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára köszöntőlevelében, amelyet a Duray Miklós születésének 80. évfordulója alkalmából Komáromban tartott rendezvényen olvastak fel szerdán.
A két évvel ezelőtt elhunyt felvidéki magyar politikus és közíró emlékére tartott, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) által szervezett rendezvényen felolvasott levélben a nemzetpolitikai államtitkár Duray Miklós személyiségét és életművét méltatta, rámutatva: Duray bátran és megalkuvás nélkül szólalt fel a rábízottak érdekében és profetikus alkat volt.
Hozzátette, Duray Miklós azzal, hogy a felvidéki magyarság boldogulásáért dolgozott, az egyetemes magyarság felemelkedését szolgálta.
Nacsa Lőrinc felidézte:
„Nekünk, magyaroknak nem ismeretlen ez a főnixi helyzet. A nemzet számtalanszor támadt fel már hamvaiból. Sokan akarták a vesztünket, de mi, magyarok újra és újra az életet választottuk„
– húzta alá Nacsa Lőrinc.
Rávilágított, ilyen főnixi pillanat volt 1956, az 1989-es rendszerváltás és 2010 is, amely a nemzetpolitikában is fordulatot hozott.
„A magyarság feltámadt hamvaiból. Ennek az éveit éljük most„
– szögezte le Nacsa Lőrinc.
A nemzetpolitikai államtitkár rámutatott, a magyar kormány nemzetpolitikájának egyik legfontosabb jellemzője, hogy alulról építkezik és mindig partnerként tekint a határon túli közösségekre, s arra figyel, mit mond a helyi magyar közösség, s annak vezetői.
Duray Miklós nehezen túlbecsülhető jelentőségű volt a vezetők közt, olyan, akiből nemzedékenként csak kevés adatik – állapította meg Nacsa Lőrinc, majd zárszavában hozzáfűzte: azt kívánja a felvidéki magyarságnak, éljék át ők is azt a főnixi pillanatot, amely Duray jövendölése volt a nemzet számára.
MTI
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »