Kilencven éve született a rock and roll királya, Elvis Presley

Kilencven éve született a rock and roll királya, Elvis Presley

Elvis Presley, minden idők egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb előadóművésze kilencven éve, 1935. január 8-án született. Nem ő volt az első rock and roll sztár, de minden vetélytársát felülmúlva ő lett a műfaj királya, az amerikai álom megtestesítője. A fény és a csillogás mögött azonban egy magányos ember élt, aki alig 42 évesen, elhízva, gyógyszerek rabjaként halt meg. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga.

Elvis Aaron Presley Mississippi államban, Tupelo városában született szegény és vallásos munkáscsaládban. Sokat költöztek, mígnem tizenhárom éves korában Memphisben állapodtak meg.

Az afroamerikai, főként a blues és a vallásos gospelzene bűvöletében felnövő fiú első gitárját tizenegy évesen kapta anyjától, s néhány évvel később megnyerte középiskolájában a tehetségkutató versenyt. Zenét nem tanult az iskolai órákon kívül, és énektanárhoz sem járt.

Továbbtanulásra nem is gondolhatott, érettségi után minden munkát elvállalt, de zenei álmait nem adta fel.

1953-ban nyitott be Sam Philips memphisi Sun stúdiójába, a legenda szerint azért, hogy egy kislemezzel lepje meg édesanyját. A jó fülű tulajdonos felfigyelt a „fekete” hangú, jóképű fehér fiatalemberre, akivel 1954. június 26-án felvette a That’s All Right című számot – sokan ezt tekintik a rock and roll születésnapjának.

Elvis karrierje igazán 1955-ben indult be, amikor Tom Parker „ezredes” vette szárnyai alá, és szinte hónapok alatt világsztárt faragott belőle, aminek persze megvolt az ára: az Elvis bevételeiből szokatlanul nagy részesedést kikötő menedzser inkább a saját, mint pártfogoltja érdekeit nézte, sokak szerint kiszipolyozta az énekest. (Parker állítólag Elvis halála után, amikor megkérdezték, mihez kezd most, azt válaszolta: „Menedzselem tovább…”)

Mindenesetre Parker intézte el, hogy az RCA lemezcég rekordösszegért, 35 ezer dollárért szerződtesse a huszonegy éves ifjút, akinek 1956-ban megjelent debütáló albuma első rock and roll lemezként vezette az amerikai listát.

Elvis televíziós szereplései ma már elképzelhetetlen vihart kavartak, a konzervatív lapok mélypontról, botrányról cikkeztek. Az idősebb korosztályt különösen erotikus csípőmozgása ingerelte (a kamerák sokszor csak deréktól felfelé mutathatták), ugyanakkor akadt fellépése, amelyet a teljes amerikai lakosság egyharmada, a tévénézők 80 százaléka nézett.

Hírdetés

Elvis két év alatt nemzedéki bálvány, a lázadás jelképe lett, de a szórakoztatóipar – menedzserének kevéssé áldásos közreműködésével – gyorsan bedarálta.

Elvis 1958-ban a média figyelmétől övezve bevonult katonának, mire azonban hazatért a kétéves nyugat-németországi szolgálatból, a zenei színtér és ő is megváltozott. Ettől kezdve már a mindenki számára kedvelhető „all-American boy” volt, repertoárjára érzelmes slágereket vett fel, és egy kaptafára készült filmek tucatjaiban alakított szívtipró srácokat.

A számára egyre unalmasabb körforgásból 1968-ban próbált kitörni, amikor hét év szünet után ismét élőben lépett fel – a tévéközvetítést világszerte százmilliók látták. Ezután ismét turnézott, lemezeket készített, 1969 és 1976 között hatszáznál is több alkalommal lépett fel telt ház előtt Las Vegasban.

A hetvenes évek elején házassága megromlott, 1973-ban elvált feleségétől, lánya, Lisa Marie (2023-ban elhunyt) nevelésének jogát felesége, Priscilla Presley kapta meg.

Magánéleti problémái miatt a nyugtatók és drogok rabja lett, vészesen elhízott, egyre ritkább fellépésein már csak karikatúrája volt korábbi önmagának.

Utolsó koncertjét 1977 júniusában Indianapolisban adta.

Az alig negyvenkét éves énekest 1977. augusztus 16-án reggel holtan találták Gracelandnek nevezett memphisi otthonában.

A hivatalos vizsgálat szerint drogtúladagolással összefüggő szívroham végzett vele, egy nappal azelőtt, hogy turnéra kellett volna indulnia. Halálhíre mindent háttérbe szorított. A ma már múzeumként működő memphisi birtoka és ott található sírhelye valóságos búcsújáró hely lett, rajongói (akik még egyházat is alapítottak) komolyan hiszik, hogy Elvis él vagy legalábbis feltámadt.

hirado.hu

Nyitókép: sita/The Tennessean via AP, File


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »