A Progresívne Slovensko (PS), a KDH és az SaS rendkívüli ülést kezdeményez az ország külpolitikai irányvonala, az EU- és NATO-tagság rögzítése érdekében. Erről közös sajtótájékoztatójukon számoltak be. Az irányvonal rögzítéséről szóló határozattal a parlament kinyilvánítaná, hogy nem támogatja Robert Fico (Smer-SD) kormányfő keleti külpolitikai irányultságát.
„A kormányfő az ország Európából való kivezetését készíti elő. (…) Szlovákia helyét a világban egyértelműen rögzíti EU- és NATO-tagságunk, az aláírt stratégiai dokumentumok és a legfőbb közjogi méltóságok által elfogadott memorandum” – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke.
Azt hangsúlyozta, a kormányfő nem kapott felhatalmazást sem a parlamenttől, sem a választóktól, hogy megváltoztassa az ország külpolitikai irányvonalát. „Nem engedhetjük, hogy Fico veszélybe sodorja és lerombolja mindazt, amit 30 éven át építettünk” – hangsúlyozta a PS elnöke.
Juraj Krúpa (SaS) Fico karácsony előtti moszkvai útjára, valamint a partnerállamokkal és szövetségesekkel, főleg Csehországgal, Lengyelországgal és Franciaországgal kialakult hűvös viszonyra hívta fel a figyelmet.
„Szlovákiába egyáltalán nem érkeznek külföldi delegációk, kétoldalú megbeszélések sincsenek a szövetséges államokkal” – mondta, hozzátéve, a kormány négy világtáj politikája elszigetelte az országot.
Fico emellett második frontot nyitott Ukrajnával szemben Brüsszelben. Ha a parlament nem szavazza meg a javasolt határozatot, azzal szerinte veszélybe sodorja Szlovákia szuverenitását és létét.
Marián Čaučík, a KDH frakcióvezető-helyettese szerint a kormányfő lépései félelmet keltenek, és lerombolják az uniós partnerek és az állampolgárok bizalmát. Mindez az ország gazdaságával, biztonságával, jövőjével való hazardírozás.
„Mindennemű külpolitikai irányváltáshoz a parlament jóváhagyása szükséges, a külügyminisztérium bevonásával, és nem egy kisvideón kell bejelentenie a kormányfőnek”
– mondta Čaučík.
Šimečka elmondta, a határozat támogatása érdekében kormánypárti képviselőket is megszólítanak, és készek ellenzéki tömegtüntetéseket szervezni az európai irányvonal megvédése érdekében.
Robert Fico közös állásfoglalás elfogadását javasolta a három legfőbb közjogi méltóság és a kormánypártok elnökei számára, amelyben lefektetnék Szlovákia további külpolitikai irányultságát. Erről a közösségi hálón közzétett január 7-i videóüzenetében beszélt.
Indoklása szerint Szlovákia így kíván reagálni a Brüsszel által képviselt nézetektől eltérő vélemények megjelenésére és az alapvető demokratikus játékszabályok megsértésére.
Az állásfoglalás Fico szerint lefektetné azokat az alapelveket, amelyekhez a külpolitikáját igazítja Szlovákia.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »