Belügyminisztérium: A szlovák himnusz nem korlátozható egyetlen hangszerelésre Mészáros Richárd2025. 01. 08., sze – 13:42
A szlovák himnusz nem korlátozható kötelezően egyetlen hangszerelésre vagy előadásmódra – tájékoztatott Matej Neumann, a belügyminisztérium szóvivője.
A törvény értelmében bármely előadás, legyen az hangszeres, énekes, vagy ezek kombinációja, amely megfelel a törvény által rögzített dallamnak és szövegnek, a szlovák himnusznak minősül.
A kulturális minisztérium korábban azzal indokolta a szlovák himnusz módosítását, hogy egy olyan verziót szeretnének létrehozni, amit mindenki a magáénak érezhet.
„A célunk az, hogy a himnusz minden szlovákiai számára egyet jelentsen a nemzeti identitással és egységgel, valamint pozitív értékek forrása legyen”
– jelentette ki Martina Šimkovičová, aki szerint egyebek mellett azért volt szükség a módosításra, hogy „a fiatalokat a büszkeség, valamint a szülőföldhöz való kapcsolódás érzése kerítse hatalmába, amikor a himnuszt hallgatják”.
A nemzeti himnusz új hangszereléséről a kulturális minisztérium tavaly decemberében értesítette a belügyi tárcát, és javasolták annak kiemelt rendezvényeken, az állami médiában, illetve a nemzeti jelentőségű eseményeken való használatát.
Ez azonban nem zárja ki más hangszerelések vagy előadásmódok használatát, nem határozható meg ugyanis egyetlen kizárólagos változat, hogy a himnusz jogi védelme minden feldolgozásra kiterjedjen
– magyarázta Neumann.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »