Tovább emelkedett a New Orleans-i gázolás halálos áldozatainak száma Mészáros Richárd2025. 01. 01., sze – 23:48
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleans-ban újév napjának hajnalán elkövetett gázolásos merénylet nyomán, a sebesültek közül pedig többek állapota életveszélyes – közölték a nagyváros tisztségviselői helyi idő szerint szerdán este.
A halottkémi hivatal közlése szerint 15 embert nyilvánítottak halottnak a támadás érintettjei közül. A sebesültek száma – a korábbi tájékoztatások szerint – meghaladja a 35-öt.
A nyomozóhatóságok közölték, hogy a támadáshoz használt kisteherautóban az Iszlám Állam zászlóját találták meg. A New Orleans történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten elkövetett terrorcselekményhez használt járműben fegyvereket, valamint csőbombákat is találtak.
A támadás elkövetőjeként az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgárságú, Texasban élő Samszúd din Dzsabbart nevezte meg a hatóság képviselője a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Később nyilvánosságra került információk szerint a 42 éves férfi katona volt az amerikai hadseregben, és 2009 februárjától 2010 januárjáig Afganisztánban is szolgált, ezt követően pedig 2020-ig a hadsereg kötelékében informatikusként dolgozott. Több katonai kitüntetéssel szerelt le.
A vizsgálatot vezető Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) feltételezése szerint nem magányos elkövetőről van szó, hanem terroristasejt állhat a háttérben. Közölték azt is, hogy New Orleans belvárosából videófelvételek vannak három férfiról és egy nőről, aki a jelek szerint robbanóeszközöket próbált elhelyezni. A felvételek elemzése tart, a feltételezett tettestársak ellen hajtóvadászatot ígértek, és a lakosság segítségét kérték.
New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán, nem sokkal 3 óra után hajtott az emberek közé, megkerülve a felállított akadályokat. A támadó ezt követően fegyverrel tüzet nyitott, a tűzpárbajban két rendőr megsebesült, din Dzsabbar életét vesztette.
Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója hangsúlyozta, hogy a támadás helye, a Bourbon Street rendőrségi műveleti helyszín, ezért zárva tartják, és egyben veszélyhelyzetet hirdetett ki New Orleans-ra.
LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közölte, hogy fokozták a biztonsági intézkedéseket, így az emberek védelmére emelt barikádokat.
Anne Kirkpatrick, a Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud”.
Joe Biden elnök közleményben nyilvánított részvétet az áldozatok hozzátartozói felé, és minden szövetségi forrást megígért a nyomozáshoz, valamint azt hangoztatta, hogy az erőszakra nincs igazolás.
Donald Trump leendő elnök közleményében szintén részvétet nyilvánított, és a „puszta gonosz” megjelenésének nevezte a történteket. Hivatalba lépése után intézkedéseket ígért és azt, hogy New Orleans minden támogatást megkap a vizsgálathoz és a következmények felszámolásához.
Kapcsolódó cikkünk
New Orleansban legkevesebb 10 ember meghalt és sokan megsebesültek, mert autó hajtott az ünneplő tömegbe a város népszerű főutcáján szerdán hajnalban. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) később bejelentette, hogy az elkövetőnél az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját találták meg.
A hatóságok közlése szerint a kisteherautót vezető férfi, miután belehajtott a tömegbe a Bourbon Streeten, kiszállt a járműből és lövéseket adott le.
A hatóságok mindenkit arra szólítottak fel, hogy kerüljék el a belvárost, az esetet „tömeges sérüléssel járó incidensként” írták le.
Az város hivatalos internetes oldalán 10 halálos áldozatról és 30 sebesültről ír, akiket a mentők elszállítottak, a számokat a rendőrség egyelőre hivatalosan nem erősítette meg. A sebesültek között két rendőr is van.
New Orleans kiemelt turisztikai célpont, az újév köszöntésére turisták százezrei tartózkodtak a zenei kultúrájáról híres városban, amelynek központi része a Bourbon Street, ahol a gázolásos incidens történt hajnali 3 óra körül.
LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere közleményében azt írta, egyértelműen terrorcselekményről van szó.
A Mississippi folyó torkolatában fekvő Louisiana állambeli nagyváros rendőrfőnöke szerda reggeli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „nagyfokú szándékosság” állhatott a cselekmény mögött, hiszen a tettes a felállított akadályokat megkerülve hajtott az ünneplők közé. „Ez a férfi megpróbált annyi embert elgázolni, amennyit csak tud” – mondta Anne Kirkpatrick, és hozzátette, hogy az első információi szerint az áldozatok többsége helybéli és nem turista. Hozzátette, hogy a nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda veszi át. A szövetségi hatóságok azt közölték, hogy a támadó halott.
Később bejelentették, hogy a gázoló az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat zászlaját is magával vitte akciójához. Az FBI hozzátette, hogy vizsgálják, kapcsolatban állt-e az elkövető bármilyen terrorszervezettel. A nyomozó iroda közlése szerint a férfi Texas államban született, neve Shamsud-Din Bahar Jabbar.
Az FBI helyi irodájának tisztségviselője közölte, hogy egységei a támadáshoz használt járműben robbanóeszközt is találtak, amelyet még vizsgálnak.
Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója szörnyű erőszakos cselekménynek nevezte a történteket.
A Fehér Ház közleményt adott ki a támadást követően, eszerint Joe Biden elnököt is tájékoztatták. Biden később leszögezte, hogy az Egyesült Államok semmilyen támadást nem tűr el lakói ellen.
Donald Trump leendő elnök jelezte, hogy kormányzata minden segítséget megad majd a hatósági vizsgálatokhoz. Egyúttal a sajtóban megjelent nyilatkozatában összefüggésbe hozta a támadást az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorlással.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


