Az egészségügyi minisztérium aktívan foglalkozik a helyzettel, és minden kórházzal tárgyalásokat folytat

Az egészségügyi minisztérium (MZ) bízik benne, hogy kölcsönös kompromisszum és megbékélés születik az egészségügyben. A minisztérium így reagált a TASR-nek azokra az információkra, melyek szerint félő, hogy egyes felmondás alatt álló orvosok újévtől (január 1.) nem állnak munkába.

„Az MZ aktívan foglalkozik a helyzettel, és minden kórházzal tárgyalásokat folytat” – közölte a minisztérium.

Az Orvosi Szakszervezetek Szövetsége (LOZ) hétfőn megerősítette a TASR-nek:

félő, hogy január 1-jétől több mint 3300 orvos nem kezdi meg a munkát. Ezt azzal indokolta, hogy az Agel és a Penta kórházainak mintegy 20 orvosa még mindig nem kötött szerződést a LOZ és az egészségügyi minisztérium között létrejött megállapodás alapján.

Hírdetés

Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter a múlt héten írta alá a kormány nevében a LOZ-zal a szociális béke visszaállításáról szóló szerződést.

A kormány kötelezte magát, hogy teljesíti a szakszervezet egyes feltételeit, a vitás pontokról pedig tovább tárgyalnak. A LOZ garantálta a felmondások visszavonását. A megállapodással sikerült megelőzni a kórházi ellátás összeomlását, hiszen összesen több mint 3300 orvos adta be a felmondását.

Visolajský az aláírást követően kijelentette, feltételesen vonják vissza a felmondásokat és a kormánynak 2025 február végéig kell teljesítenie vállalt kötelezettségeit.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »