A miniszterelnök megérett a nemzetközi küldetésre.
Orbán Viktor az uniós elnökség féléve alatt végérvényesen nagy formátumú európai politikussá lett, olyan államférfivá, amilyet a történelem folyása csak nagy ritkán ad meg a hazának. Ez a miniszterelnök szombati, nemzetközi sajtótájékoztatóján is tökéletesen világossá vált. Magyarországnak nagy szüksége volt rá, hogy az új Orbán vezetésével a két, nemcsak gazdaságilag, de a politikai kormányzás terén is válságos év után végre “repülőrajtot” vegyünk.
Mint Cseh Tamás dalában a “74-es év”, olyan pocsék volt az ország számára a 2022-es választástól 2024 nyaráig, a csatornák népét ránk szabadító kegyelmi botrány kicsúcsosodásáig tartó időszak. Itt az ideje számot vetni avval, hogy miért jártunk így és most miért lehetünk mégis nagyon bizakodóak?
Régi közhely, hogy nem egy, hanem több Fidesz van. A rendszerváltó, szabadságeszményét soha fel nem adó Fidesz, a pragmatikus, stabilitást elérő és győzelmet arató Fidesz, a világpolitikus, országunk kitörési lehetőségeit meglelő és nemzetközi súlyunkat nemcsak a diplomáciában, de a gazdaság, s például az energetikai ipar terén is meghökkentően kiszélesíteni tudó, leleményes Fidesz, a liberális és a nemzeti konzervatív Fidesz, a becsületes, jó államot építő, hazafias és annak ellenkezője, a hiénáknak teret biztosító, kalmár Fidesz.
Sok vezetőnkben és intézményünkben ezekből a Fideszekből egyszerre több is jelen van. Ott van például Gulyás Gergely, a szerény magánéletű, okos és minden témában otthon lévő politikus, a kormányzás művésze, mégis az ő közvetlen környezetében nevelkedett a kis alien, Magyar Péter, s pénzügyi döntéseivel számos esetben a régi és új liberális nemzedék térnyerését támogatta. Vagy Orbán Balázs, akinek ügyes tanácsadása és az ő kivételes világlátása nagyon sokat tett hozzá a miniszterelnök nemzetközi diadalmenetéhez, aki nyilvánvalóan egy remek szervező és aki a konzervatív politika megkerülhetetlen alakjává érett, de aki például egy olyan szervezeti hálót hozott létre, az MCC-től a most kiépülő új médiabirodalomig és a intézményi háttérig, amely minden tekintetben alkalmas arra, hogy a klasszikus Fidesz vetélytársa legyen. Ami persze nem feltétlenül baj, jobb, ha a közpolitika nem a hazafiak és hazaárulók örök küzdelméről szól, hanem a konzervativizmus különböző értelmezései vetélkednek egymással, miközben a nemzeti minimumot semelyik fél nem kérdőjelezi meg. Ez is lehet egy távolabbi jövő útja.
De ott van a liberalizmussal politikai eszmélése, azaz a kétezres évek óta egyetlen percre sem kiegyező Szijjártó Péter, aki habitusa és eddigi életműve okán talán a legalkalmasabb arra, hogy egyszer Orbán Viktor utóda legyen. Ott van a legfelkészültebb hadvezér, Rogán Antal, aki utánozhatatlan válságkezelő és aki taktikai képességével számos kisebb-nagyobb bukástól mentette meg a politikai közösséget, miközben megtanította – talán magát a miniszterelnököt is – úgy kormányozni, hogy az elveket ne kelljen feladni, de a fölösleges pofonokat el lehessen kerülni. Ráadásul Rogán, bár nem az a tipikus aszkéta, de ha nemzeti kérdésekről van szó, akkor rendre a helyes oldalra áll, tehát egy földön járó, magyar gyerek. Sokat elárul róla, hogy pályafutásának egyik első nagy teljesítménye a pesti belváros történelmi rangjának helyreállítása volt (beszédes, hogy tanítványa, Böröcz László most Belbudán nyert ugyanerre bizalmat és lehetőséget.)
Sok mindenkiről lehetne még szót ejteni, például a Fidesz legtisztább embereiről, Kövér Lászlótól Németh Szilárdon át a figyelemre méltó Nagy Jánosig, vagy (tudom, furcsán hangzik) a Matolcsy-életművet folytató, lánglelkű, vízióktól fűtött Nagy Mártonig, de témaválasztásom okán itt inkább Lázár Jánosnak kell helyet adni. Ennek a megfoghatatlan, lenyelhetetlen és kiköphetetlen embernek. Aki kancelláriaminiszterként a népi-nemzeti gondolatot mindig is megtartó vidék Magyarországának fontos érdekérvényesítője volt és mai funkciójában is az maradt, aki a deregulációs forradalom kivitelezője (lásd a szabad disznóölés és a szabad építkezés intézményeit például), remek organizátor és – mint legutóbbi, nagyszabású nemzetépítő beszédei ezt különösen láttatják – első osztályú magyar. Mindezek tükrében talány, hogy politikai pályafutása során hogyan volt képes egészen elképesztő baklövéseket véteni, például amikor 2018-ban balról próbált előzni…(ezekkel a legutóbbi, izgalmas interjúiban ő maga is őszintén szembenéz).
Bár nem politikus, de ide kívánkozik még Schmidt Mária történész professzor neve, akinek váteszi előrelátása és bátor múltértelmezése jelentős szerepet játszott közösségünk identitásának megerősítésében és az életveszélyes világpolitikai szituációk megnyerésében. Ne maradjon le a sorból: a nemzeti politika fontos formálója, a mértékadó háttérember és – Kubatov Gáborhoz hasonlóan – a remek pártépítő, azaz Gyürk András, minden kampány főnöke.
Egy olyan országban, amelyet évtizedeken át a bunkó Kádár nevelt, ahol további két évtizeden keresztül olyan szánalmas figurák adták a közélet kereteit, mint az áporodott leheletű Horn, vagy a kültelki maffiózó Kuncze, a gazember Gyurcsány, vagy a sunyi tolvaj Bajnai, üdítő fejlemény az Orbán-korszak. Hiszen a fenti “ki kicsoda?” szereplői a hibáik ellenére is nagy formátumú vezetők és stratégák.
Még muszáj röviden felelevenítenem, hogy miért perecelt akkorát a Fidesz az egyébként középsúlyú kegyelmi botránnyal és milyen remek kiutat talált ebből a miniszterelnök. A középsúlyú jelzővel nem a Balog Zoltán tanácsára elkövetett óriási hibát akarom mentegetni, hanem arra utalok, hogy valószínűleg még az ellenzéki szavazók nagy többsége sem gondolja komolyan, hogy a Fidesz-KDNP-kormányzás bármit is a gyermekek ellenében akart cselekedni, tehát az ügy nem annak tartalma miatt szólt ekkorát, hanem már régen készülődött, fortyogott a mélyben a robbanás. A robbanás oka pedig a fent is boncolgatott ambivalencia.
Egyfelől persze természetes, hogy egy 14 éven át folyamatos, kétharmados kormányzás kitermeli a maga kínjait, másfelől meg 2022 óta túl sok minden lett itt a szőnyeg alá söpörve ahhoz, hogy büntetlenül megúszhassa mindezt a politikai közösség. Persze, mint a történelemben mindig, a tavaszi robbanásnak nyomós, objektív okai is voltak. Nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor igen érdekes képet adott arról, hogy milyen brutális veszteséget okozott Magyarországnak a háborúval együtt járó energetikai válság. Olyan mértékűt (négyezer milliárd forintos, váratlan pénzkiáramlásról beszélünk!), ami nemcsak a gazdaságot ingatta meg, de a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika folytathatóságát is kérdésessé tette. Kiderült, hogy hazánk kitettsége az egyik legnagyobb Európában az akár tízszeres áringadozásoknak. Erre volt válasz a teljes szemléletváltás: talán előbb-utóbb a köznép is megérti a gigantikus gáztároló- és konnektor beruházások, az akkumulátorgyárak és napelemparkok óriási jelentőségét, hogy az ipar és a lakosság kifizethető és stabil ellátása a jövőben biztosított legyen. Ehhez társulnak a páratlan gazdaságdiplomáciai eredmények, lásd a legutóbbi romániai és bulgáriai magyar tőkebefektetések alakulását. A gazdasági helyzetünk romlásának tehát az energiaválság volt a fő oka, ami felszínre hozta a politikai bajokat.
Eközben a kegyelmi ügy folyományaként egy pillanatra láthatóvá vált a kormányzati körökben egymást gyűrő, sokszor ellentétes erők által kiváltott kaotikus helyzet. Felvillantak a kisebb és nagyobb belháborúk, melyek – kis hazabeszéd – többek közt a nemzeti média működését is károsan befolyásolták. Mindez meglátszott Orbán Viktoron is, akinek csalódnia kellett néhány stabilnak tűnő emberében, miközben tavaszra a külpolitikai sikerek is elmaradoztak, szétesett a V4 és valós veszélye lett a háború kiszélesedésének, egy európai, vagy NATO-beavatkozásnak, s ez a téma zilálta szét a sok éven át építgetett szövetségeket. Az acsarkodó senki-pávián, azaz Magyar Péter tündöklése is pusztán ezeknek az anomáliáknak a terméke, nem több és nem kevesebb. Múló sebhely.
Innen kellett tehát 2024 nyarán, egy felemás eredményű EP- és önkormányzati választás után felállni. Orbán Viktor szombati sajtótájékoztatója minden eddigi szereplésnénéi jobban megmutatta, hogy a művelet sikerült. Már az egy héttel korábbi miniszterelnöki rádióinterjúból is egyértelművé vált, hogy csúcsformában van a miniszterelnök, akit másfél órán át fogadott Donald Trump, aki ezután Erdoganhoz és a Szentatyához sietett, majd az orosz elnökkel egy órán át beszélhetett a magyar tűzszüneti tervről. Innen szaladt tovább Brüsszelbe, hogy nyugtázhassa: a Patrióták Európáért szövetség beindult és tör előre, majd gyorsan Bulgáriába sietett, a fent taglalt, nagyon fontos energetikai alkuk tető alá hozására.
Szombaton egy érett, megfontolt, magabiztos, nyugodt államférfit láthattunk, ahogyan – az ellenzéki kollégák dicséretére is legyen mondva – igen jó kérdések hosszú sorára válaszolt.
A miniszterelnök megérett a nemzetközi küldetésre és megértette, hogy a belpolitikában akkor lesz továbbra is sikeres, ha elfogadja, hogy több Fidesz van, nincs egyedüli nyerő út. S elfogadja azt is, hogy a vadhajtásokat olykor le kell nyesni és az időnként eltúlzott járulékos költségeket vissza kell fogni. Így a jövőben – reméljük – egyre kevésbé egymás ellenében, de egyre inkább egymást erősítve dolgozhat tovább ez a politikai közösség, melyet Békés Márton a “nemzeti maximum” közösségeként írt le, de ez már egy újabb téma volna.
A vezető képet Orbán Viktor évzáró nemzetközi sajtótájékoztatójáról Máthé Zoltán, az MTI munkatársa készítette.
Huth Gergely
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
