A közkedvelt linzer teasüteménynek saját története van; hiszen megalkotója állítólagosan Müller Antal, a budai Várnegyed legrégebbi cukrászdájának híres mestere volt. Szájhagyomány útján fennmaradt régi történek utalnak rá, hogy e lekváros teasüteményt a cukrászmester egy jó barátjáról, Linzer Rudolfról nevezte el, aki pedig 1848-as főhadnagy volt. Mindez pedig arról tanúskodik, hogy a sütemény eredete nem Linz városához kapcsolódik, mint ahogy azt sokan gondolják.
A linzer nem tipikus karácsonyi sütemény, de egyszerűsége ellenére mégis ünnepi, hiszen elkészíthetjük már egy-két héttel a tervezett felhasználása előtt. Így a családi ünnepség, vagy vendégvárás alkalmával csak elő kell húzni a tárolóhelyről. E jó tulajdonsága kapcsán karácsony előtt is érdemes elkészíteni, hiszen ha a diós és mákos bejgli, a mézes sütemény, a hókifli mellett nem is fogyna el, pár nap elteltével jön a szilveszter, folytatásaként pedig az újév, és ismét helyet kaphat az ünnepi asztalon.
A linzer tésztája igényli a pontosságot, ezért ezt nagy odafigyeléssel mérjük ki. Fontos, hogy a liszt, a vaj és a cukor mindig 3:2:1 arányban kerüljenek a tésztába. Továbbá az is nagyon fontos, hogy mindig HIDEG összetevőkkel dolgozzunk. A vajat, vagy margarint nem vesszük ki korábban a hűtőből, és még arra is ügyelünk, hogy a kezünk lehetőleg hideg legyen.
Nézzük hát akkor, mire is lesz szükségünk a finom, pontosságot igénylő teasütemény elkészítéséhez. Persze, azért patikamérlegre nincs szükség…
Hozzávalók:
30 dekagramm sima liszt 20 dkg vaj vagy margarin 10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor 1 vagy 2 tojássárgája, a nagyságától függően pici só, úgy fél mokkáskanállal
Elkészítés:
Egy tálba beleszórom a lisztet és elkeverem benne a csipetnyi sót, majd belekockázom a hideg vajat vagy margarint. A két tenyerem közt tempós, ügyes mozdulatokkal összedolgozom a vajat a liszttel, közben nagyon ügyelek, hogy a vaj ne olvadjon meg a kezem melegétől – tehát gyorsan dolgozom. Ennek lényege, hogy a liszt ne szívja magába a zsiradékot. Ekkor egy porhanyós, homokszerű anyagot kell kapnom.
Miután összemorzsoltam, hozzáadom a porcukrot, a vaníliás cukrot és a tojássárgáját. Ha elég nagy a tojás, egyet használok, ha kisebb, akkor kettőt, de előre mindig csak egyet teszek bele. Jól összegyúrom, de még mindig igyekszem gyorsan dolgozni; nem kell, sőt, nem szabad sokáig gyúrni.
Szokás a tésztába reszelt citromhéjat is tenni, ám ehhez vegyszermentes citromot kell szerezni, vagy pedig fűszerként csomagolt, reszelt citromhéjat vásárolni. A maradék tojásfehérjét lefagyasztom, és ha néhány összegyűlik, készítek belőle habcsókot, vagy egyéb édességet.
Az összegyúrt tésztából gombócot formálok, fóliába csomagolom és néhány órára, de akár egy egész éjszakára a hűtőbe teszem. Ennek lényege, hogy vaj vagy margarin visszakeményedjen.
A fenti munkafolyamatot robotgéppel is elvégezhetjük, én mindig kézzel gyúrom össze.
A pihentetést követően a tésztát lisztezett gyúródeszkán (nyújtólapon) nagyjából 3-4 milliméteres vastagságúra nyújtom, és virág- vagy kör alakú formácskákkal kiszaggatom. Minden második tésztának a közepét is kiszúrom egy kisebb formával, ezek képezik majd a süti felső részét. Érdemes mindig a lyukas közepű karikákat előbb elkészíteni, az alsó, telt részeket pedig a tészta újragyúrását követően.
Az első szaggatás után a maradék tésztát gyorsan összegyúrom, de ekkor már kezd puhulni benne a vaj, ezért ismételten fóliába csavarom, néhány pillanatra bedugom a fagyasztóba vagy egy kis időre a hűtőbe (de lehet akár hosszabb időre is), végül ezt is kiszaggatom. Ezek lesznek az alsó, telt virágok.
A már kiszaggatott tésztaformákat sütőlemezre teszem, amelyet előtte befedtem sütőpapírral. Ugyanúgy, ahogy mézest, elég távol rakom egymástól, mert sütés közben megnövekednek, így hajlamosak összesülni. A 30 x 40 cm-s sütőlemezre 4 x 6 formácska fér, tehát összesen 24.
A tésztát 170 C fokon sütöm, körülbelül 8-10 percig. Akkor kész, ha a sütik legszélei egy picit barnulni kezdenek, de a közepe még teljesen világos. Amikor kivesszük a sütőből, akár nyersnek is tűnhet, de ha a szélei már pici színt fogtak, akkor biztosan jó.
Fontos arra is ügyelni, hogy a kiszaggatott formák lehetőleg egyforma vastagságúak legyenek, mert a vékonyabbak könnyebben megégnek. Bizony, most én is kissé elkapkodtam a nyújtást, és néhány süti erősebb színt kapott a kelleténél. De se baj, akad, aki éppen így szereti.
A fenti alapanyagból kb. 50–60 tésztaformácskát tudunk majd kiszaggatni. Ha többet szeretnénk, duplázhatjuk az alapanyag mennyiséget, viszont aki először készíti, okosabb, ha a fenti mennyiséggel fog hozzá.
Miután kihűlt az aprósütemény, előveszem az éléskamrából a legfinomabb sárgabarack- és eperlekváromat, s ezekkel a telt virágformákat megkenem, a másikat pedig ráragasztom. Néhány órán át így hagyom a sütőlemezen, hogy a lekvár felülete kissé beszáradjon, majd pedig bedobozolom, és ha eljön az ideje, az ünnepi asztalra teszem.
A saját kezed munkája, amelybe szemed tekintete és szíved ritmusa is bekapcsolódik, szereteted jele, ami boldog mosolyt csal családod, barátaid arcára!
Buday Mária
A képek a szerző felvételei.
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »