A magyar versenyző kilencedikként ért célba a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa szombati állomásán a hollandiai Hulstban.
Az országúton olimpiai negyedik helyezett Vas az antwerpeni nyitányon hatodik, majd rá egy héttel ötödik volt Dublinban, múlt vasárnap pedig negyedikként zárt a belgiumi Namurban. Ezúttal a technikás kanyarokat, saras rézsűket és sok futásos részt tartalmazó hulsti versenyt teljesítette, amelyen térdsérülés miatt nem volt ott a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel.
A 23 éves Vas (SD Worx-Protime) szokásához híven jól kapta el a rajtot, korán a második-harmadik helyen tekert, a második körre viszont leszakadt az élbolyról, a kör végén a kilencedik helyen tempózott. Ebben a pozícióban is ért célba, 2 perc 10 másodperccel maradt el 21 éves luxemburgi csapattársától, az első vk-győzelmét fölényes sikerrel ünneplő Marie Schreibertől. A szezonbeli negyedik megrendezett vk-versenyen a negyedik nyertest avatták.
A szakág szempontjából sűrű karácsonyi időszakot (Kerstperiode) elindító viadal krónikájához tartozik, hogy a francia Amandine Fouquenet nagyot bukott és hosszan ápolták a pályán.
A vk vasárnap a belgiumi Zonhovenben folytatódik, Vas az ötödik helyen áll az összetettben.
Eredmény (a vk eredményközlője alapján):
1. Marie Schreiber (luxemburgi, SD Worx-Protime) 53:45 perc
2. Lucinda Brand (holland, Baloise Trek Lions) 20 másodperc hátrány
3. Puck Pieterse (holland, Fenix-Deceuninck) 28 mp h.
…9. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 2:10 perc hátrány
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »