Spányi Antal püspök a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye lakóival ünnepelt

Spányi Antal püspök a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye lakóival ünnepelt

Karácsonyi ünnepségre várták december 20-án a Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének lakói Spányi Antal megyéspüspököt munkatársaival.

A különleges képességű fiatalok az év egyik legszebb és legmeghatóbb műsorával köszönték meg a főpásztor látogatását. Verssel, énekkel és rögtönzött köszöntőkkel csaltak örömkönnyeket vendégeik szemébe.

Török Eszter intézményvezető meghatottan köszönte meg a Kristóf Ház lakóinak a sok készületet, és a megyéspüspöknek, hogy a közös ünnepléssel örömet hozott az intézménybe.

Spányi Antal püspök kedves szavakkal köszöntötte a szentkristófosokat, és azt kívánta, karácsony örömét és békéjét találják meg a szívükben, és adják tovább szeretteiknek.

A főpásztor több meglepetéssel is érkezett a Szent Kristóf Házba, átadta a múzeumosok kézművesfoglalkozásán készült karácsonyfadíszeket, majd átnyújtotta Magyar László korábbi intézményvezetőnek Ferenc pápa áldását, a sok éven át hűségesen kitartó, állhatatos munkájáért. A szentkristófosok karácsonyi ünnepségéből nem hiányozhatott a közös fotózás és a személyesen átadott karácsonyi jókívánságok sem.

Hírdetés

A teljes képgalériát ITT találják.

Szöveg: Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye 

Fotó: Albrecht Karola

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »