A Bundesliga másodosztályában szereplő csapat drukkereinek egy csoportja szerint a magyar legenda több szempontból is alkalmasabb a posztra, mint az utódja.
Nyár óta Cristian Fiél irányítja a német másodosztályban szereplő Hertha BSC-t, a német vezetőedző éppen Dárdai Pál helyét vette át – írja az Origo. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya már három különböző időszakban irányította a fővárosiakat, ahol játékosként összesen 286 bajnoki mérkőzésen szerepelt.
Azonban a Hertha szurkolói azt szeretnék, ha Dárdai Pál, aki november óta a csapat kelet-európai játékosmegfigyeléséért felel, mindezt a klub márkanagyköveteként, kapna egy negyedik vezetőedzői ciklust is.
A berliniek egyik szervezett szurkolói csoportja, a Sektion 1892 arról írt, hogy Dárdai Pál miért lenne jobb döntés az edzői posztra, mint Cristian Fiél:
„Dárdai, az egyesület korábbi játékosa mindenki másnál jobban ismeri a klub filozófiáját és struktúráját, és az első időszakában megmutatta, hogy képes a csapatot stabilizálni és továbbfejleszteni. A taktikai fegyelme, a csapatmunkára és a fiatalok fejlesztésre való összpontosítása a múltban helyes útra terelte a Hertha BSC-t.
Ezzel szemben Cristian Fiél az eddigi rövid edzői idejében nem tudta elérni a kívánt sikereket. Néhány pozitív elképzelés és a küzdőszellem ellenére tartósan képtelen volt stabilizálni a csapatot, vagy igazi egységgé formálni”.
Úgy vélik, Dárdai Pál a tapasztalatával és az egyesület iránti mély elkötelezettségével alkalmasabb lenne, mint utódja, ez pedig indokolttá teszi az edzői visszatérését. Közleményükben kifejtették, hogy a magyar szakember a Hertha BSC edzőjeként eltöltött időszakaiban bizonyította, hogy nem csak a Bundesligában versenyképes, de nehéz időkben is sikeresen vezette a csapatot.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »